A Xiaomi bemutatta a Mi AirDots 2 SE fülest, ami az AirDots 2s megfizethetőbb változata

0

A Xiaomi leleplezte legújabb AirPods-hasonmás vezeték nélküli fülhallgatóját a Mi AirDots 2 SE képében. A készülék már előrendelhető Kínában, a kiszállítások pedig május 19-én kezdődnek. A vadonatúj füles nagyjából 24 dollárnak megfelelő összegért lesz megvásárolható, ezt pedig fele annak, amibe az AirDots 2s kerül.

A Mi AirDots 2 SE és a 2s között a legnagyobb különbség az, hogy az előbbi nem ismeri az LDHC kodeket, viszont az AAC támogatás ugyanúgy fennáll. A fülhallgató és az okostelefon, táblagép közötti összeköttetés Bluetooth 5.0 szabvány szerint zajlik, és a jelátvitel egyidejűleg történik a két fülhallgató között, ami jóval stabilabb kapcsolatot jelent. A fülhallgatók önmagukban 4,7 grammot nyomnak és egyetlen feltöltéssel 5 órán át képesek üzemelni.

A már megszokott módon a fülesek mellé jár egy mindössze 48 grammos tároló, ami képes tölteni az apróságokat, további 20 óra üzemidőt biztosítva számukra. A dokkoló teljes feltöltése mindössze másfél órát vesz igénybe, és mindössze a mellékelt USB-C kábelre lesz hozzá szükségünk. Az olcsóbb árból ki lehet következtetni, hogy az apróságok nem támogatják a vezeték nélküli töltést, de hát nyilván valahol meg kellett húzni a nadrágszíjat.

A csekélyebb ár ellenére sem kell lemondani az érintés alapú vezérlésről, illetve a Xiaomi Mi AirDots 2 SE érzékeli, ha nincs használatban, így ha valahova letesszük, vagy kivesszük őket, szünetel a zenelejátszás, majd folytatódik, amint újra a hallójáratba kerülnek. A fülhallgató természetesen bármilyen telefonnal, tablettel számítógéppel használható, de akiknek MIUI rendszerű készülék van a birtokában szert tesznek néhány extra lehetőségre.

Példának okáért a párosított mobil jelzi az apróságok akkumulátorának töltöttségét, illetve mihelyt kinyitjuk a tárolót, a telefon érzékelni fogja őket és automatikusan megtörténik a párosítás.

Az újdonságok támogatják ugyanazt a környezeti zajszűrést, mint a drágább modell, de ennek a duál mikrofonok révén lehetővé váló lehetőségnek csupán hívások közben lesz szerepe, maga a fülhallgató nem rendelkezik aktív zajszűréssel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid