A Xiaomi a negyedik legnagyobb okostelefon-gyártó a világon

0

Számunkra annyira nem bír jelentőséggel, de a Xiaominak hatalmas dolog, hogy a gyártó végre Japánban is jelen van, és a szigetországban is kapható a Mi Note 10. Miközben gondolatban gratulálunk nekik, ne felejtsünk el hírt adni arról, hogy egy ott tartott konferencián bejelentették, ők jelenleg a negyedik legnagyobb okostelefon-gyártó a globális színtéren, ami azt jelenti, hogy olyan illusztris nevekkel harcolhatnak a képzeletbeli trónért, mint a Samsung, a Huawei vagy az Apple.

Nem semmi erőknek parancsolnak a Xiaomi vezetői. Mint kiderült, a vállalat összesen 90 országban van jelen, és ezek közül 42-ben az első öt között foglal helyet, vagyis ott van a piacvezetők között.

Bár a legtöbben az okostelefonok és hasonló telekommunikációs eszközök miatt ismerik a vállalatot, arról már kevesebbeknek van tudomása, hogy a cég rengeteg mindenben érdekelt, már több, mint 2000 ökoszisztéma és IoT készülék fűződik a nevükhöz. A Xiaomi a világ egyik legnagyobb fogyasztói IoT termék előállítója, összesen 213,2 millió eladott eszközzel a háta mögött. A Xiaomi arról is beszélt, hogy az általuk értékesített hardvereken nem lesz nagyobb a nyereség 5 százaléknál, és ez a kijelentés minden olyan piacra érvényes, ahol jelen vannak.

Valljuk be őszintén, ez az a hozzáállás, ami miatt a legjobban kedveljük a Xiaomit, hiszen sokszor ugyanazt kínálják, mint a konkurensek, csak éppen jóval kedvezőbb áron.

Jelenleg így fest a top 5 gyártó rangsora: a Samsung az első helyen, a másodikon a Huawei, míg a harmadikon az Apple van, utánuk pedig a Xiaomi, majd az Oppo következik.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid