(Xiaomi) Redmi Note 10 teszt – kézbe termett

0

A Redmi Note 10 esetében a Xiaominak ismét sikerült megtalálni az egyensúlyt a teljesítmény és az ár között, ami mindennél fontosabb a jelenlegi piacon. A telefont 200 dollár alatti ár, Super AMOLED kijelző, 33W-os gyorstöltés, már-már kompakt méret és az NFC hiánya jellemzi.  

  • A Redmi Note 10 most 169 USA dolláros áron vásárolható meg. A biztosítással és a vámmentes EU Priority Line szállítás díjával megnövelt végső ár 175,27 dollár, ez valamivel kevesebb, mint 53 ezer forint.

Bevezető, tartozékok

A telefonok esetében az egyik, ha nem a legfontosabb tényező a kijelző és annak a minősége. A Xiaomi emelte a mércét, és egy 200 dollár alatt elérhető telefonba AMOLED kijelzőt épített. Ebben az árszegmensben Android fronton az olcsóbb, IPS panellel szerelt mobilok a megszokottak, szóval el lehet kezdeni a csodálkozást.

A március elején bemutatkozó, négy tagú Redmi Note 10 család mindegyik tagja AMOLED kijelzőt kapott, kivéve az 5G-s változatot. A Note 10, a Note 10S, a Note 10 Pro és a Note 10 5G kvartettjéből a família leginkább pénztárcabarát versenyzőjét nézzük meg ezúttal közelebbről. Gyakorlatilag potom pénzért kapunk Super AMOLED kijelzőt, 33W-os gyorstöltést, 5000 mAh-s akkumulátort, IP53-as cseppállóságot, korrekt Snapdragon processzort, sztereó hangszórókat, jack csatlakozót, infra portot, Android 11-et és még sok-sok jóságot. Vajon hol a hiba, ennyi pénzért akarhatunk ennél többet?

Hát, hogy a viharba ne szeretnénk ennél többet, mondjuk egy NFC-t. Érintésmentes fizetés ennél a telefonnál nem opció, szakadjunk is le a témáról. Nézzük inkább meg, hogy mit tartogat számunkra a Xiaomi lógóval díszített, fehér színű Redmi Note 10-et rejtő dobozka.

A csomagolás bontogatása előtt nem kell elszaladnunk vérnyomás csökkentőért, hiszen a pakk tartalma teljesen átlagos. Heves szívdobogást senkinél sem fog kiváltani a 33 wattos töltőfej, a Type-C kábel, a SIM-tű, a szilikon tok, a felesleges papírhalom és az előre felhelyezett kijelzővédő fólia.

Külső, kijelző

Régen találkoztam olyan okostelefonnal, amelyet ennyire kényelmes kézben tartani. Az első kézbevételkor egyből érezni, hogy a tervezők bevállaltak egy kis túlórát. A ,,dobjunk össze egy újabb péklapátot” tervezési filozófiát sutba dobták, és egy egészen értelmes formaterv pattant ki az okos kobakokból. A Redmi Note 10 sorozat EVOL dizájnja nem üres marketing maszlag, mert ez a mobil valóban kézbe termett!

A költségcsökkentés végett a fém és üveg kombó felejtős, mert itt bizony a hátlap és a keret is egyaránt műanyagból készül. A 160,5 x 74,5 x 8,5 milliméteres dimenziókkal és 178 grammos tömeggel rendelkező telefon összeszerelési minősége nagyon patent. A polikarbonát, mint fő építőanyag nem tesz jót a szerkezeti merevségnek. Erősseb kézzel megáldott felhasználóknak a kifli forma megalkotása a telefonból nem fog problémát jelenteni, de normál használatnál ez azért nem igazán fordulhat elő. A telefon IEC 60529 szabvány szerinti IP53 besorolással rendelkezik, vagyis fröccsenő víz ellen védett. Szakadó esőben való telefonálás vagy véletlen ráborult pohár víz, esetlegesen átázott hátizsákban eltöltött kis idő nem fog gondot jelenteni a tízes Redminek.

A jobb oldalon a hangerő szabályozó és az ujjlenyomat-érzékelő szerepkörét is betöltő bekapcsoló gomb tökéletesen funkcionál. A képernyő alá épített szenzorral szemben a régi, kapacitív érzékelő még mindig veretlen a sebesség és a pontosság szempontjából. Ezért ez jó döntés, különösen ebben az árkategóriában! A 2D-s arcalapú feloldás is jól működik, gyorsan felismeri a user ábrázatát és oldja a képernyőzárat.

A baloldalon megbúvó SIM tálcában két nanoSIM és egy microSD kártya is jól megfér egymás mellett, így tárhely bővítés esetén sem kell lemondanunk a dual SIM nyújtotta előnyökről.

Az alsó részen 3,5 mm-es Jack barátunk, a mikrofonnyílás, az USB Type-C port és a hangszóró örvendeztet meg bennünket. A felső élen egy újabb hangszóró munkálkodik a sztereó hangélmény megvalósításán. Nem mehetünk el szó nélkül a zajcsökkentéshez használt másodlagos mikrofon és az infraport mellet sem. Az utóbbi extra nálam speciel 5 darab infrás távirányitó földi létezését teszi értelmetlenné, imádom!

Az üvegszerű hátlap elegánsnak tűnik, de vannak hátrányai is. A fényes műanyag könnyen karcolódik, gyűjti az ujjlenyomatokat és a statikus feltöltődés miatt úgy vonzza a port, mint a patkómágnes a vasmacskát. A kamera modul minimális kiemelkedése miatt az asztalon fekve egy picit billeg, de a mellékelt tokot használva a problémák teljes mértékben áthidalhatóak.

Az előlapon a központilag elhelyezett kameralyuk, alias DotDisplay, és a hangsúlyosabb alsó káva jelzi, hogy középkategóriás eszközről van szó. A fény- és távolságérzékelő szenzorok és a beszédhangszóró mellől sajnos hiányzik az értesítési LED. Gond egy szál se, hiszen OLED kijelzőnk van, szanaszét paraméterezhető Always On Display (AOD) funkcióval. Azonban az AOD csak 10 másodpercig világít a beérkező értesítések vagy az okostelefon megérintése után. Az utolsó frissítésig volt lehetőség a Fejlesztői beállításokban a mindig aktív kijelző rendes bekapcsolására, de mostanra ez a vonat is elment. Azonban kellő hozzáértéssel, a sokszor ajánlott Xiaomi.Eu ROM telepítése után, a nemzetközi piacra szánt Global és EEA verziók minden nyűgjét elfelejthetjük.

A Redmi Note 10 fő ütőkártyája a már sokszor emlegetett Full HD+ (2400 x 1080) felbontású, 6,43 hüvelykes Super AMOLED kijelző. A tűző napfényben is jól látható megjelenítő 1100 nit maximális fényerővel, 4.500.000:1 kontrasztaránnyal és a DCI-P3 színskála-lefedettséggel büszkélkedhet. Szemünk védelme érdekében az Olvasómód 3.0 és az SGS tanúsítvány az alacsony kékfény kibocsátásról szintén rendelkezésre áll. Magas képfrissítési gyakoriság, 10 bites színmélység, HDR10+ támogatás és DC dimming technológia nem jár sajnos. A Widevine 1. szintű tanúsítvány azonban nem maradt ki, így Full HD-ban nézhetjük a streaming tartalmakat a Netflix és az Amazon Prime kínáltából. A Gorilla Glass 3 üveg által védett panel látószög stabilitása, érintés érzékenysége nagyon jó, színeltolódás nem észlelhető.

Hardver, szoftver

A Redmi Note 10 teljesítményéről a 2020-as év végén bemutatkozó Qualcomm Snapdragon 678 SoC gondoskodik. Ezt a nyolcmagos újdonságot tesztalanyunk kapta meg elsőként a mobilos piacon. A 11 nanométeres csíkszélességen gyártott megoldásban kettő Kryo 460 Gold processzormag dolgozik 2,2 gigahertzen a teljesítményre optimalizálva, és hat Kryo 460 Silver magot tartogat 1,7 gigahertzen a jobb hatékonyságra kihegyezve.

A lapkakészletben helyet kapó Adreno 612 grafikus gyorsító, a Spectra 250L ISP képfeldolgozó chip, a X12 LTE modem, valamint Hexagon 685 DPS egybe gyúrva igencsak ismerős lehet a régmúltból. Így van, ez gyakorlatilag egy Snapdragon 675 reinkarnáció. A 2018-ban színre lépő, egyébként remek középkategóriás SD675 kapott egy kis CPU és GPU órajel emelést és már kész is van a zsír új Snapi 678. Hát, ez már csak így megy a nagyoknál.

Rendszermemóriából 4 gigabájt LPDDR4X kétcsatornás RAM-ot kapunk, amely 24 GB/s sebességgel működik. Az UFS 2.2 tovább bővíthető belső tárhely 64 gigabájtos, 505/216 MB/s olvasási és írási sebességgel.

A szintetikus teljesítménytesztek lefuttatása után a magas AnTuTu pontszám meglepő, bár az általános rendszersebességgel a mindennapi élet során nem sok kivetni való akad. Az alkalmazások egész gyorsan megnyílnak, a multitasking is jól működik, idegesítő megakadások nincsenek, a felhasználói élmény rendben van.

A Xiaomi büszkén hirdeti ebben a telefonban, hogy a hivatalos partnere a PUBG Mobile játéknak. A játékos képességek felmérését fiatal korú tesztelőmre bíztam. Ő egyébként már mobiltelefonnal a kezében született és elég penge ilyen téren. A népszerű játékban 30 perc lövöldözés után az akkumulátor 3, a CPU hőmérséklete 17 Celsius fokkal emelkedett, a töltöttség pedig 8%-ot csökkent. Ez a konfiguráció a takarékos működésre van kihegyezve, nem gamer motyó. Ennek ellenére az első helyet azért sikerült behúzni, de megizzadt a gép és az ember is.

Szoftveres részről Android 11 jár, MIUI 12-es köntösbe bújtatva. A MIUI ezen verziója nagyon jól optimalizált, eszméletlenül jól testre szabható, és alacsony készenléti fogyasztással rendelkezik. A hamarosan érkező 12.5 főverzió frissítésben még könnyebb rendszert fogunk kapni. Felbukkanó reklámokkal találkozhatunk használat közben egyes gyári appokban, de ezek könnyedén száműzhetők.

Az alapértelmezett MIUI kezdőképernyőn az alkalmazásfiók is bekapcsolható, ez sok felhasználónak fogja elnyerni a tetszését. A MIUI ezen verziójában az Irányítóközpont új stílusa is aktiválható, amely szintén elég pofásra sikeredett. A MIUI saját alkalmazásai, mint az FM-rádió, a Számológép, a Képernyővideó-felvevő, a Szkenner, az Iránytű, a Mi Távirányító, a Fájlkezelő, az Időjárás, vagy a Jegyzetek, a Galéria vagy a Zene, hasznos kiegészítői a gyártó saját rendszerének.

Kamerák, multimédia

Mint manapság a legtöbb telefon, a Redmi Note 10 is négy kamerás beállítással büszkélkedhet a hátoldalon. Itt felmerülhet a kérdés, hogy a drágább AMOLED kijelző miatt a gyártó spórolt-e a kamerákon. Szerencsére nem, hiszen a főszenzor ugyanaz, mint a POCO F3-ban, ami kétszer drágább. Ezért az f/1.79 apertúrával és 0.8μm pixelmérettel megáldott 1/2″-os, 48 megapixeles Sony IMX582 érzékelő megdobja a Note 10 valós értékét.

A 8 megpixeles ultraszéles látószögű Sony IMX355 kamera f/2.4 rekeszértékkel és 118°-os látószöggel rendelkezik. Van még egy makró és egy mélységélesség-szenzor is, amelyek a maguk 2 megapixelével nem sok vizet zavarnak. Az előlapon egy 13 megapixeles, Omnivision OV02B1B kamera található a szelfik számára.

A telefon maximum 4K felbontásban rögzít videókat 30 kép/mp sebességgel. Full HD felbontással 60 kép/mp sebesség is lehetséges. A videók minősége rendben van, az autofókusz pedig megbízhatóan és jól dolgozik. A képstabilizálás (EIS) sajnos csak Full HD 30fps módban érhető el.

A kameraalkalmazás a szokásos módon működik, az elmúlt MIUI-generáció során nem történt nagy változás. Érdemes a Google által fejlesztett GCam kameraalkalmazást letölteni és telepíteni. Ezáltal jobb képeket lőhetünk, és működésre bírható a Full HD felvételeknél a 60 FPS és az EIS videóstabilizáció is.

Az alábbi tesztképek születtek a gyári kameraalkalmazással, automata módban.

A fő kamerában van potenciál, elképesztően jó dinamikatartományt, gazdag színprofilt, elegendő élességet és jó részletgazdagságot mutatnak az elkészült képek. Bravó!

A kamera alapesetben négyesével összevonja a képpontokat, így 12 megapixeles fotók készülnek. Ez kikapcsolható, de a 48 megapixeles képeknek annyi értelme van, mint az árvaházban a szülői értekezletnek. A fájlméret feleslegesen többszöröződik, a képek zajosabbak lesznek, a dinamikatartomány is lecsökken és a HDR mód is letiltásra kerül.

Annak ellenére, hogy a telefonnak nincs dedikált zoomkamerája, a szoftver kétszeres zoom felvételt tesz lehetővé. A 2x-es nagyítású képek elmennek, de a jótól azért messze vannak.

Az ultraszéles kamerával megfelelő körülmények között tisztességes felvételeket készíthetünk, bár a maximális felbontás azért határt szab a lehetőségeknek. A széleken a részletek elmosódnak és a dinamikatartomány is hagy kívánnivalót maga után.

Portré fotókban a szokásos, kiemelkedően jó minőséget kapjuk, ami lenyűgöző egy középkategóriás mobiltelefon esetében!

Gyenge fényviszonyok mellett az Éjszakai üzemmód – amely meglepően fürgén dolgozik – sokat segít. A képélesség és a részletes megjelenítés nem olyan jó, mint a drágább okostelefonoknál, de összességében ebben az árkategóriában ez képminőség nagyon is rendben van.

A makrókamera autofókusz nélkül is kiválóan betölti fő funkcióját, azaz remekül használható nagyítónak, másra nem igazán jó.

A képek teljes méretben itt láthatók.

Multimédia tekintetében is nagyon jó helyzetben vannak a leendő Redmi Note 10 vásárlók. A Hi-Res Audio tanúsítvánnyal ellátott két sztereó hangszóró tisztességes hangerőt, érezhető basszust és tiszta hangzást produkál. Szó se róla, a 3,5 mm-es jack kimenet és az FM-rádió még 2021-ben is igen hasznos extrának számítanak.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

Adatkommunikáció terén a 4G minkét SIM-kártyán teljes körű, természetesen a B20-as 800 MHz-es sáv ismerete is adott. Az 5G támogatás nem szerepel a telefon repertoárjában. A beszélgetési hangminőség kiváló a vonal mindkét oldalán.

A műanyag ház (és a fém keret mellőzése) jót tesz a Wi-Fi modul vevőképességének, amely a 2,4 és az 5 GHz-es hálózatokra is gond nélkül fel tud csatlakozni. Az 5.0-s Bluetooth is minden általam használt eszközzel gond nélkül kommunikált. A GPS használta közben sem fog csalódás érni bennünket, a Google Térkép kiválóan navigált. Szenzoros téren csak az NFC hiánya jelenthet fájó pontot.

A hátlap alatt megbúvó 5000 mAh kapacitású Lithium-Polimer akkumulátor, valamint a kijelző technológia ígéretesnek tűnik üzemidő szempontjából. A tesztidőszakban 20%-ra merítéshez, két napra és 6 órás aktív kijelzőidőre volt szükség. A szokásos YouTube videónézős teszten 2 óra alatt csökkent a töltöttség 8%-ot. A Work 2.0 battery life tesztben 16 óra 51 perces eredményt produkált a mobil. A 33 Wattos töltőfejjel, 20-ról 100%-ra feltölteni a mobilt 72 perc alatt lehetséges.

A Redmi Note 10 értékelése nem okoz túl nagy fejtörést. Egyetlen gyártó sem ad Super AMOLED kijelzőt és 33W-os gyorstöltést jóval 200 dollár alatt. Az IP53-as védelem, a sztereó hangszórók, a 3,5 mm-es jack csatlakozó, az infra port, az FM-rádió, a remek főkamera, a jó üzemidővel rendelkező Android 11-es rendszer, valamint a korrekt hardveres teljesítmény miatt ez a telefon egy bomba jó vétel. Az olyan finomságok, mint a dedikált micro SD foglalat, a Widevine 1. szintű minősítés vagy a remek vételi képességek (hálózat, GPS, WiFi) csak tovább erősítik azt a tényt, hogy remek vásárt csinálunk egy ilyen telefon beszerzésével.

A már-már kompakt méretű telefon megvásárlását két dolog gátolhatja meg. A lebutított AOD, de még inkább a hiányzó NFC.

A Redmi Note 10 most 169 USA dolláros áron vásárolható meg. A biztosítással és a vámmentes EU Priority Line szállítás díjával megnövelt végső ár 175,27 dollár, ez valamivel kevesebb, mint 53 ezer forint.

 

További akciós Xiaomi telefonok:

OnePlus mobilok:

Vámmentes szállítás: EU Priority Line – kb. 3-5 dollárba kerül. Emellett szállítási biztosítást (Shipping Insurance) is érdemes kérni, ez általában már alapból be van jelölve (a Broken Screen Service opció viszont kikapcsolható), a fenti árat ezek nélkül számoltuk. A pontos végső árak az árfolyam függvényében változhatnak! Várható feladás: május második fele.

Ezt is nézd meg:

 

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid