Xiaomi telefonokon reklámok, hirdetések kikapcsolása MIUI 12 Global Stabil rendszeren

0

A Xiaomi a költségcsökkentés érdekében már jóideje reklámokat helyez el a MIUI rendszerben. A hirdetések zavarhatják a felhasználó élményt, de szerencsére ezek kikapcsolhatók. Az alábbi cikkben megmutatjuk, hogyan optimalizálhatjuk Xiaomi telefonunkat már rögtön az első bekapcsolás után.

Valószínűleg 2021-re már mindenki megtanulta a Xiaomi nevét, hiszen a világ harmadik legnagyobb mobiltelefon gyártója lett. Magyarországon is nagyon sokan vásároltak Xiaomi, vagy az almárkáknak számitó Redmi, illetve POCO telefonokat. A cég mobiljain Android alapokra húzott MIUI rendszerfelület fut, a Xiaomi A szériát leszámítva.

A következő sorokban a lehető legegyszerűbben, képekkel ábrázolva bemutatjuk a hirdetések kikapcsolásának módját és egy pár jótanáccsal is szolgálunk.

Első bekapcsolás után

A telefon első bekapcsolásakor már érdemes odafigyelni a kezdeti beállításokra. A képernyőmentéseken látható módon kapcsoljuk ki a csúszkákat, ezekre nem lesz szükségünk. Itt két dolgot kell megemlíteni:

  • Érdemes kikapcsolni az Automatikus rendszerfrissítéseket, mert már sokszor előfordult, hogy éjszaka frissít a telefon és reggel meg nem csörög az ébresztő. Nem érdemes azonnal telepíteni amúgy sem a frissítéseket, mert sok a hibás és visszavont update. Elég csak a Xiaomi A3 kálváriájára gondolni, ami ráadásul Android One rendszerű.
  • A második sokat vitatott téma az Alkalmazások mentésből történő visszaállítása. Sokkal kényelmesebb és gyorsabb a Tovább gombra nyomni és visszaállítani mindent mentésből, az biztos. Nem törvényszerű, de nagyon sok esetben okozott már rendellenes működést egy így visszaállított app. Főleg akkor, ha korábbi Android verzión készült a backup. A Play Áruházban a Saját alkalmazások és játékok szekcióban, a Könyvtár fül alatt minden korábban letöltött aplikáció megtalálható, telepítsük inkább onnan újra a visszaállítás helyett.

MIUI rendszerhirdetések (msa) letiltása

A rendszerhirdetések letiltásához az alábbi lépéseket kövessük:

  • Beállítások > Jelszavak és biztonság > Adatvédelem > itt az Engedélyezés és visszavonás pont alatt deaktiváljuk az „msa” szolgáltatást.

Személyre szabott hirdetések kikapcsolása

Az előbb meglátogatott Jelszavak és biztonság pontban > az Adatvédelem résznél > a Hirdetési szolgáltatásoknál > kapcsoljuk ki a Személyre szabott reklámajánlatokat.

Alkalmazás hirdetések kikapcsolása

Az alkalmazásokban felbukkanó reklámok kikapcsolásához az alábbiakat kell megtennünk:

Lépjünk be a Beállításokba > majd az Alkalmazások > Alkalmazások zárolása > Alkalmazások zárolásának bekapcsolása (zöld gomb lent)

Állítsunk be egy feloldó mintát, a Mi Fiókba nem szükséges bejelentkezni, tehát a Nem most feliratra bökjünk. Az Alkalmazások zárolása menüben, jobb oldalon fent, a fogaskerék ikonra nyomva > a Beállításokban kapcsoljuk ki a Hirdetések fogadását.

A Biztonsági központban lévő reklámok kikapcsolása

A kezdőképernyőn érintsük meg a Biztonság alkalmazást > majd kattintsunk a fogaskerékre a jobb felső sarokban > itt a Hirdetések fogadását kapcsoljuk ki és ezt tegyük meg a Tisztitó funkcióban is.

Csomagtelepítőben lévő reklámok kikapcsolása

Alkalmazás telepítéskor mielőtt megnyitnánk az applikációt > a jobb felső fogaskerék ikonra bökve > a Beállításokban kapcsoljuk ki az Ajánlások fogadását.

Letöltések alkalmazásban lévő reklámok kikapcsolása

Az Eszközök mappábán nyissuk meg a Letöltések alkalmazást > majd a jobb felső sarokban lévő három pöttyre bökve > lépjünk be a Beállításokba és itt kapcsoljuk ki > Az ajánlott tartalom megjelenítését

Témák alkalmazásban lévő reklámok kikapcsolása

A Témák megnyitása után > jobbra lent a kis fej ikonra bökve > a Beállításokban  a képernyőmentésen látható módon álljanak a kapcsolók.

Zene alkalmazásban lévő reklámok kikapcsolása

A MIUI zenelejátszójában a bal felső sarokban lévő ikonra bökve > a Beállítások > További beállítások > Szolgáltatások és beállítások résznél kapcsoljuk ki a Hirdetések megjelenítését.

Ezen beállítások elvégzése után nem szabad zavaró reklámokkal találkoznunk MIUI rendszerű telefonunkon. A legtöbb felhasználó észre sem veszi a reklámokat vagy csak egyszerűen megszokja. Azonban, ha van szabad 10 percünk, végezzük el a fentebb írt lépéseket, ezzel is növelve a felhasználói élményt.

Végezetül következzék két jótanács:

Automatikus indítás beállítása

Minél több alkalmazást telepítünk, annál inkább nagyobb prioritása lesz az automatikus indások beszabályozásának. Ennek elvégzéséhez lépjünk be a Beállításokba > a kereső mezőbe kezdjük el gépelni az automatikus szót > majd amikor megjelenik az > Automatikus indítás – kapcsoljuk ki a nekünk nem fontos alkalmazások indítását.

Fejlesztői beállítások bekapcsolása

Alapvetően a Fejlesztői beállítások egy rejtett menü pont, amelyet a következő módon csalogathatunk elő:

  • A telefonról menüben a MIUI-verzió részt érintsük meg gyorsan, egymás után hétszer > Ön mostantól már fejlesztő felirat felbukkanása után léphetünk tovább.
  • Ezután a Beállítások > További beállításokban pontban már előjön a Fejlesztő beállítások opció
  • Itt görgessünk le az Ablakanimáció tempója részhez  > alapesetben az Animáció tempója 1x van állítva > ezt változtassuk meg Animáció kikapcsolva állásra.

Az animációk kikapcsolásával az alkalmazások ablakainak megnyitásához és bezárásához szükséges idő, az appok közti váltás, valamint az animációk időtartama csökken. Ezáltal sokkal gyorsabbnak fogjuk érezni a telefonunkat. Javasolt a telefon 1-2 hetente való újraindítása, ezáltal is sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.

A Fejlesztő beállítások menü nagyon sok plusz lehetőséget tartogat. Kellő hozzáértés esetén érdemes az Android Debug Bridge (ADB) aktiválása, így számítógépünk segítségével tudunk parancsokat küldeni a telefonunk számára. Ezáltal root jogosultság nélkül is képesek vagyunk rendszerszintű alkalmazások eltávolítására. Ehhez a Xiaomi ADB / Fastboot Tools és JAVA 11 telepítése szükséges, de erről majd talán egy későbbi cikkben írunk.

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid