Kínai gyártók kötelezték el magukat keszülékeik hosszú távú frissítése mellett

0

Az Android ökoszisztéma egyik legnagyobb rákfenéje az, hogy a legtöbb vállalat képtelen két évnél tovább naprakészen tartani készülékeit, amelyekre az említett időintervallum után nem érkeznek teljes rendszerfrissítések, jobb esetben is csak biztonsági foltok. A Samsung sok év után úgy határozott, hogy végre valahára fellép ez ellen a kártékony gyakorlat ellen, és hosszú távú frissítést ígér közelmúltban debütált mobiljai és táblagépei számára. A gyártó példáját most kínai vállalatok is követik, amelyek megfogadták, hogy legalább három évig támogatják majd az általuk kiadott csúcskategóriás készülékeket.

Az Oppo a múlt héten jelentette be, hogy a Find X3 sorozatba tartozó okostelefonok három éves szoftveres támogatást fognak kapni, vagyis az Android 11-gyel debütált készülékek még az Android 14-et is megkaphatják majd, már ha ez lesz egyáltalán a rendszer neve.

Az Oppo testvérvállalata – mindketten a BBK Electronics Corporation zászlaja alá tartoznak -, a Vivo is csatlakozik a programhoz, és szintén lehetővé teszi majd, hogy a felsőkategóriás X-szériát gyarapító telefonok tulajdonosai az elkövetkezendő három évben megkapják a legfrissebb Android operációs rendszert.

Vivo X60 Pro – erre a modellre még nem érvényes az új policy

Az ígéret a 2021 júliusa után piacra kerülő kiválasztott modellekre érvényes, ami azt jelenti, hogy a nemrégiben debütált Vivo X60 készülékek, illetve a tavaly megjelent X50 mobilok még nem kapnak három éves frissítést.

Az Oppo Find X3-as széria tagjai három Android frissítést is megkapnak majd

A kínai vállalat új szoftverfrissítési politikája az Európában, Indiában és Ausztráliában forgalomba kerülő jövőbeli csúcsmobilokra is érvényes. A jelenlegi X-szériás felhasználóknak sem kell teljesen elkeseredni, mert ők továbbra is jogosultak lesznek a rendszeres biztonsági frissítésekre.

Bármennyire is hangozzék deréknek a Vivo és az Oppo elköteleződése a mobilok naprakészen tartása mellett, szomorú, hogy csak a csúcskategóriás telefonok részesülnek ebben. Ehhez képest a Samsung új frissítési irányelve érvényes az olcsóbb Galaxy A sorozatba tartozó mobilok egy részére is, amelyek így ugyanúgy megkapják majd az új Android rendszert, három, sőt akár négy éven át.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid