48 MP-es Sony kamera és lyukas kijelző a Honor új csúcsmobiljában

0

Igaz, egyelőre csak a sajtó munkatársai tekinthették meg, de technikailag hivatalosan is bejelentették a Honor első lyukas kijelzős telefonját, nem sokkal a Galaxy A8s bemutatója után. A GSMArena újságírói az elsők közt vehették szemügyre a Honor View 20-at, ami egyben az első mobil a Sony 48 megapixeles IMX586 érzékelőjével.

A telefon további különlegességekkel is bír, ott van például a Link Turbo metódus, melynek köszönhetően egyszerre használható a WiFi és a 4G kapcsolat, így az internet folytonossága nehezebben szenved csorbát gyengélkedő szolgáltatások esetén.

A Honor egyelőre kevés konkrét hardveres jellemzőt fedett fel, és a készülék is egy speciális burkolatban volt, így a formatervet sem lehetett lencsevégre kapni. A bemutató jellegében leginkább a Samsung hajlítható okostelefonjának első nyilvános szerepléséhez hasonlítható, azaz több jutott a képzeletnek, míg konkrétumból keveset csepegtetett a kínai manufaktúra.

Azt azért elárulták, hogy a képernyőn lévő bevágás 4.5 mm-es lesz, maga a kijelző pedig a Full-View Display 3.0 nevet kapja majd. A mobilban rejlő erők egy Kirin 980 lapkakészletben összpontosulnak, melynek duál NPU rendszere rengeteg mesterséges intelligenciával kapcsolatos funkciót tesz lehetővé.

A hátlapon egy 1/2 hüvelykes Sony IMX586 érzékelő lesz, melynek az alap felbontása 48 MP, ám a 4 az 1-ben pixelösszevonási technológiával a View 20 képes lesz gyönyörű 12 megapixeles fotókat lőni gyenge fényviszonyok között, alacsony zajjal. A készüléken ez lesz az egyetlen hátlapi kamera, ami manapság már elég szokatlan.

 

A hivatalos bemutató december 26-án lesz Kínában, ahol a mobil Honor V20 néven lesz ismert, a nemzetközi debütálás pedig január 22-én várható Honor View 20 néven.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid