A Samsung a népszerűbb az Apple hazájában

0

Kemény harc folyik a dél-koreai és a amerikai vállalat között az okostelefonos szegmens uralásáért. A korábbi hírek szerint az almás gyártó az eladási számok terén keményen megszorongatja a Samsungot a saját hazájában, egy friss közvélemény-kutatás szerint viszont a dél-koreai vállalat termékei meg az amerikai vásárlók között népszerűbbek.

A Harris Interactive piackutató cég Harris Poll közvéleménykutatásának eredményei szerint az amerikai fogyasztók között kedveltebbek a Samsung okostelefonjai, mint az Apple iPhone-ja. A dél-koreai gyártó a harmadik lett a népszerűségi listán, míg Tim Cook vállalata pont a harmadik helyről csúszott le a kilencedikre.

A jelentés szerint a fogyasztók négy szempont szerint szerint ítélték jobbnak a Samsung termékeit: érzelmi kötődés, ár/érték arány, termékminőség és a kapcsolódó szolgáltatások színvonala. Bár a kimutatás nem megy bele a további részletekbe, egyértelműen jelzi a dél-koreai vállalat népszerűségének növekedését az Apple hazájában, sőt, az elemzés szerint a Samsung le is hagyta ilyen téren a cupertinoi céget.

Akik tehát a korábbi sötét hangvételű hírek alapján kárörvendően a Samsung bukását vizionálták, jobb ha újragondolják elméleteiket, mert a fenti hírek tanulsága szerint nincs miért félteni a dél-koreai vállalatot.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid