Állítólagos fotón a OnePlus 8 Pro kijelzője

0

Egyre sűrűbben érkeznek különböző értesülések a OnePlus 8 és OnePlus 8 Pro mobilokkal kapcsolatban, illetve hivatalosan is bejelentették már azt a képernyőt, ami vélhetően utóbbiban teljesít majd szolgálatot. Na pont róla lesz szó most is, ugyanis állítólag a cég dolgozói lefotózták a Pro verzió megjelenítőjét működés közben, majd a fotót elküldték a True Tech oldalának.

A készüléken épp a képfrissítési beállítások láthatók, az egyik legnagyobb újítással, ami nem más, mint a 120 Hz-es opció. Emellett a mobil képernyője képes lesz 90 Hz-en is üzemelni, akárcsak a tavalyi modellek, és persze ott lesz a jó öreg 60 Hz-es képfrissítés is, ha spórolni akarunk az energiával. Ami viszont igazán érdekessé teszi a dolgot, az az, hogy a kép készítője szerint a OnePlus 8 Pro megjelenítője képes lesz biztosítani a 120 Hz-es működést Full HD+ felbontás felett is, ellentétben a Galaxy S20 telefonokkal. A OnePlus 8 Pro, ha minden igaz, QHD+ OLED kijelzővel debütál, amelynek bal felső sarkában egy kivágás ad majd otthont az előlapi képrögzítő egységnek. Korábban már láttunk rendereket is róla, most pedig ezen az állítólagos fotón csodálhatjuk meg ezt a kialakítást, bár sokan inkább a pop-up megoldást preferálták. 

A szóbeszédek alapján a OnePlus összesen három új modellel fog megörvendeztetni bennünket hamarosan, lesz egy alap, egy Pro, valamint egy Lite variáns is, ám csak a Pro kaphatja meg a 120 Hz-es képernyőt. A megjelenítőben dedikált chip felel majd a videók folyamatosabbá tételéért, már csak az a kérdés, ez a funkció mennyire fog jól működni a való életben. Egyelőre nem tudni, mikor jönnek az új OnePlus modellek, de a sejtéseink szerint a február végi MWC expó körül már jóval tisztábban fogunk látni a témát illetően. 

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid