Így állnak most az Android frissítések (2022. augusztus)

0

A Google felhagyott azzal, hogy rendszeresen közzétegye az Android-verziók aktuális megoszlását az aktív készülékeken, most azonban mégis kiadták a legfrissebb adatokat, így az is kiderült, hogy az eszközök hány százalékát sikerült eddig Android 12-re frissíteni.

Már nagyon közel van az Android 13 debütálása, az Android 12 pedig lassan egy éves lesz, így képet kaphatunk arról, hogy az elmúlt időszakban hogy haladtak a frissítések. Annyira nem meglepő, de még csak a készülékek 13,3%-án fut az aktuális kiadás, és ezzel csak a negyedik a sorban, ugyanis három korábbi verzió is megelőzi.

A legtöbb eszközön Android 11 fut, ennek 27%-os a részesedése, de az Android 10 is elterjedt a maga 22,3%-ával. A dobogóra felfért még az Android 9 Pie is, ez a robotos készülékek 14,5%-án található meg jelenleg.

Az Android 8 Oreo már nem egy mai rendszer, hónapra pontosan 5 éve jelent meg, de még mindig egy elég jelentős, 10,9%-os részesedéssel bír. A korábbi kiadások azért már eltűnőben vannak, a Nougat, a Marshmallow és a Lollipop nem érik el az 5%-ot.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid