Már többször is olvashattunk olyan pletykákat, melyek szerint jövőre kettő helyett három Samsung Galaxy S10 modell érkezhet egyidőben, de eddig úgy tudtuk, hogy csak a legdrágább…
Már többször is olvashattunk olyan pletykákat, melyek szerint jövőre kettő helyett három Samsung Galaxy S10 modell érkezhet egyidőben, de eddig úgy tudtuk, hogy csak a legdrágább…
A Huawei végre hivatalosan is bemutatta a Mate sorozat legújabb tagját, a Mate 20 Lite-ot, amelyről korábban már szinte minden kiszivárgott, most viszont megtudtuk a hazai…
Az IFA kiállításon a Honor felfedett egy egyelőre még prototípus fázisban lévő készüléket, a Magic 2-t, ami extrém vékony kávával bír majd, és nem lesz rajta notch…
A Sony bemutatta legújabb csúcsmobilját, az Xperia XZ3-at, ami az elődeivel ellentétben OLED kijelzőt kapott. Nézzük, mit kell tudni róla! Az Xperia XZ3 a Sony eddigi…
Úgy néz ki, hogy a Samsung a szokásosnál hamarabb elkezdte fejleszteni a legfrissebb Androidot a csúcsmodelljére, de azért még nem érdemes túlzottan fellelkesülni a tulajoknak. A…
Megszokhattuk már, hogy a nagyobb gyártók gyakran savazzák egymást, most például a Huawei szúrt oda az Apple-nek, mert az iPhone X-en nagyobb a bevágás. Nemrég tartott…
Nemrég hivatalosan is megjelent a Samsung Galaxy Note 9, így az első vásárlók már kézhez is vehették a saját példányukat. Most azonban felbukkant néhány hibás darab.…
Rettentően jó akciókat találtunk, egy rakat Xiomi telefon vásárolható meg nagy kedvezménnyel, ráadásul vámmentes szállítás is elérhető mindegyikre. Az alábbi kuponkódok erősen limitáltak, a legjobbak akár…
A YouTube-on megjelenő reklámok most sem éppen kellemesek, de valamennyire érthető a dolog, hiszen egy alapvetően ingyenes szolgáltatásról van szó. Most azonban úgy néz ki, hogy…
A Sony manapság nem tette túl magasra a lécet, elég középszerű telefonokat dobtak piacra, és a korábbi ikonikus (egyébként sokat kritizált, de legalább egyedi) Sony dizájnt…