A Google nemrég útjára indította az Android 9.0 Pie névre hallgató legújabb verziót, és bár még elég sokat kell várni, mire tiszteséges számú készülékre eljut, azért igyekeztük…
A Google nemrég útjára indította az Android 9.0 Pie névre hallgató legújabb verziót, és bár még elég sokat kell várni, mire tiszteséges számú készülékre eljut, azért igyekeztük…
A Nokia úgy harangozta be a nemrég megtartott bemutatóját, hogy ezen debütál majd a “legjobban várt okostelefon”, és emiatt mindenki a Nokia 9 csúcsmodellre számított, de…
A Huawei Mate 20 Lite lesz az eddigi legerősebb “lájtos” mobilja a gyártónak, és erre most bizonyíték is érkezett, ugyanis letesztelték a készüléket. A Mate 20…
Korábban már kaptunk egy nem hivatalos listát a Sony frissítésekről, most azonban maga a gyártó tette közzé, hogy mely készülékeire lesz Android 9.0 rendszer. A Sony…
A Samsung augusztus 9-én mutatta be a Galaxy Note 9-et, aminek a 128 GB-os verziója már aznap előrendelhetővé vált. Most pedig a nagyobb kiadás is elstartolt,…
Korábban voltak olyan pletykák, amelyek szerint megszínűk a Galaxy Note széria, és helyette plusz egy Galaxy S modell érkezhet már a következő évtől. Nos, ez nem…
Még csak pár hónapja véglegesítette a hivatalos 5G szabványt az erre hivatott szervezet, a 3GPP, de máris megérkezett az első ezt támogató modem, mégpedig a Samsungtól.…
A múltkori játék nagy sikerére való tekintettel itt az újabb lehetőség arra, hogy nyerjetek valamit! Ráadásul nem is akármilyen terméket sorsolunk ki köztetek, hanem az BlitzWolf legújabb,…
Sok gyártó csak számháborúzik a kamerák számával, miközben kevés valódi haszna van a plusz szenzor(ok)nak, a Samsung Galaxy S10 tripla kamerája azonban rettentően jónak ígérkezik. A…
A reklámok és a megbízhatatlan alkalmazások mellett a legtöbben a hírfolyamot kiritzálják az Facebook felhasználói közül, ami sokszor számunkra érdektelen posztokkal van tele, míg sok érdekes…