Nemrég derült ki, hogy a Nokia mobilokért felelős HMD Global a saját neve alatt is szeretne készülékeket piacra dobni, most pedig már azt is tudjuk, hogy…
Nemrég derült ki, hogy a Nokia mobilokért felelős HMD Global a saját neve alatt is szeretne készülékeket piacra dobni, most pedig már azt is tudjuk, hogy…
Ha szeretnél egy menő Samsung csúcsmobilt, akkor a Galaxy S24 Ultra egy jó választásnak tűnik, de elég nagy az esély rá, hogy másoknak is lesz ilyen…
Nagyjából fél évvel a kínai bemutató után végre Európába is eljutott a HONOR Magic V2, ami egy meglepően könnyű és vékony versenyző a hajlítható telefonok között.…
Végre megérkezett Európába is a Redmi Note 13 széria, ráadásul meglehetősen sok taggal. Az 5G-s Redmi Note 13, 13 Pro és 13 Pro+ mellé kaptunk két…
Magyarországra is befutott a Redmi Note 13 széria, már megvásárolhatók a telefonok, nézzük a fontosabb részleteket és a hivatalos árakat! A Redmi Note 13 sorozat négy…
Indiában tartották a mai napon a OnePlus 12 mobilok nemzetközi bemutatóját, és a jó hír az, hogy mindkét készülék kapható lesz hivatalosan is Európában. Az előrendelések…
Nemrég debütált a Galaxy S24 széria, amely látszólag nem hozott túlzottan sok jelentős újítást, pedig akadnak bőven érdekes fejlesztések. Ilyen például az Ultra modell új Gorilla…
Még egy hete sincs, hogy bemutatták az új Galaxy S24 modelleket, a hivatalos megjelenésig pedig január 31-ig várnunk kell, de már szállingóznak az első tapasztalatok, és…
A Vodafone és a Telekom után a Yettel is áremelést jelentett be, a szolgáltató szintén az inflációs adatokra hivatkozva korrigálja előfizetési díjait. A Vodafone még tavaly…
A Samsung végre bemutatta a Galaxy S24 modelleket, amelyek külsőleg csak kisebb újításokat hoztak, de azért nem maradtak el a fejlesztések, több szempontból is érdekesek az…