A YouTube úgy látszik komolyan akcióba lendült, egyfelől egy kísérletben hadat üzentek a reklámblokkolóknak, most pedig mint kiderült, újabb és idegesítőbb módon szeretnék az embereket a…
A YouTube úgy látszik komolyan akcióba lendült, egyfelől egy kísérletben hadat üzentek a reklámblokkolóknak, most pedig mint kiderült, újabb és idegesítőbb módon szeretnék az embereket a…
Régóta lehet hallani szóbeszédeket a Motorola idei RAZR készülékéről, vagyis jobban mondva készülékeiről, mert a megszokottól eltérően a 2023-as széria két okostelefonnal jelentkezik. A gyártó végre…
Az Európai Parlament egy új tervezetet dolgozott ki, amely egyfelől tiltaná a megtévesztő termékjellemzők említését a hirdetésekben, másfelől pedig harcba indulna a javíthatósági korlátozásokkal szemben. Az…
A DigiTimes belsős forrásokra hivatkozva az állítja, hogy az Nvidia és a MediaTek megállapodást kötött egymással, amelynek keretében közösen fognak mobil chipseteket fejleszteni. A jövőre érkező…
A TikTok sorsa mindig is kétséges volt az Amerikai Egyesült Államokban, vannak akik veszélytelen videós platformnak tartják, tele röhejes táncos videóval, mások szemében viszont nemzetbiztonsági kockázat.…
A korábban többször kiszivárgott HTC U23 Pro végre hivatalosan is bejelentésre került. Hosszú idő után ez a tajvani gyártó első olyan készüléke, amely valóban versenyképes jellemzőkkel…
Mostanában kemény idők járnak az Oppóra, legalábbis nálunk Európában. Termékeinek értékesítését már lassan egy éve felfüggesztették Németországban, és nemrég a helyi weboldalt is letisztították. Ez azt…
Korábbi értesülések értelmében a Honor 90 készülékek csupán egy szerényebb frissítést fognak jelenteni a jelenleg is piacon lévő Honor 80 mobilokhoz viszonyítva. Most napvilágra került egy…
Most már szinte biztosra vehető, hogy július végén mutatják be a Samsung új hajlítható telefonjait, amelyek közül a Z Fold 5 továbbra is a produktivitásra, a…
A minap számoltunk be arról, hogy egyes Google Pixel 6 és Pixel 7 tulajdonosok készüléke rendkívüli mértékben forrósodik és gyorsan merül. Mint kiderült, a jelenséget a…