A Xiaomi Pad 6 táblagépet áprilisban indították útjára, elsőként természetesen a kínai vásárlók tehették rá a kezüket. Két hónappal később élesítették a nemzetközi megjelenést, az első további…
A Xiaomi Pad 6 táblagépet áprilisban indították útjára, elsőként természetesen a kínai vásárlók tehették rá a kezüket. Két hónappal később élesítették a nemzetközi megjelenést, az első további…
A legtöbb gyártó hónapokkal, sőt, olykor évekkel előre tervez, nincs ez másként a Honor esetében sem. Most a szivárogtatóknak köszönhetően némileg betekinthetünk a kínai vállalat jövőjébe,…
Nem olyan régen renderelt képeket publikált a neves szivárogtató, OnLeaks a OnePlus első hajlítható okostelefonjáról, a Foldról. Most szintén ő az, aki előásott néhány további részletet…
Nemrég debütált a Google első hajlítható okostelefonja, a Pixel Fold. Habár a készülék a kamerái, a kezelhető szélességű külső képernyője, illetve a vékonyabb kialakítása miatt nem…
A legfrissebb értesülések szerint a Samsung Galaxy S23 FE mégis megjelenik, mégpedig az idei év harmadik negyedévében, igaz, először csak néhány kiválasztott piacon. Habár a dél-koreai…
Jelenleg kétféleképpen lehet megszabadulni az idegesítő reklámoktól YouTube-videók nézése közben: vagy előfizetünk a Premium szolgáltatásra, vagy használunk valamilyen reklámblokkolót, módosított alkalmazást, stb. Mivel a Google lényegében…
A napokban jelentették be a Snapdragon 4 Gen 2 lapkakészletet, amely többek között fejlett 5G-s funkciókat hoz a belépőszintű okostelefonok világába. Az első készülék, amelyet a…
Minden nappal közeledik a Xiaomi 13T széria debütálása, és most, hogy kiszivárogtak az okostelefonok főbb jellemzői, már legalább tudjuk, hogy mire számíthatunk. Az előzetes specifikációk alapján mindkét…
A HMD-féle Nokia újabb okostelefonnal rukkolt elő, ami a Nokia G42 névre hallgat. A középkategóriás mobil fókuszában a fenntarthatóság és a javíthatóság áll. A gyártó az…
Végre hivatalosan is leleplezték az Asus Zenfone 10-et, amely akárcsak elődei, a kompakt zászlóshajók sorát erősíti. Az okostelefon vezeték nélküli töltéssel és hattengelyes gimbal stabilizátorral szerelt…