Bejelentették a Samsung Galaxy Tab S9 FE táblagépeket

0

A Samsung Galaxy S23 FE nem önmagában debütált, hanem a Galaxy Tab S9 FE táblagépekkel és a Galaxy Buds FE vezeték nélküli fülhallgatóval együtt. A készülékek ezúttal is megfizethető alternatívát igyekeznek biztosítani a dél-koreai gyártó prémium kategóriás termékeinek.

A Samsung Galaxy Tab S9 FE 10,9, a Galaxy Tab S9 FE+ pedig 12,4 colos képernyővel rendelkezik, mindkét masina elérhető lesz Wi-Fi Only és 5G kiadásban is. A tabletek kevésbé meglepő módon IPS LCD kijelzőt kaptak, viszont ez legalább Full HD+ felbontású, és támogatja a 90 Hz-es képfrissítési rátát.

A készülékek is hozzák a Samsung Vision Booster technológiáját, ami megnövelt láthatóságot tesz lehetővé kültéri körülmények között, duál hangszórókkal lettek felszerelve, külső borításuk pedig megfelel az IP68 besorolásnak, vagyis az újdonságok jól bírják a vizet és a port.

A Samsung tabletek kompatibilisek az S Pen tollal, ami benne is lesz a készülékek dobozában, vagyis nem kell majd külön megvásárolni. A stylus szintén ellenálló az elemekkel szemben, akárcsak a táblagép maga.

Mindkét tabletet a házon belül fejlesztett Exynos 1380 chipset hajtja, amelyet 6 vagy 8 GB RAM egészít ki az alapmodell, illetve 8 vagy 12 GB operatív memória a Plus variáns esetében.

A belső tárhely a választott konfiguráció függvényében lehet 128 vagy 256 GB-os, és mindegyik kiszerelést bővíthetjük micro SD kártya révén. Ez a lehetőség igazán visszatérhetne az okostelefonok világába is…

A Samsung Galaxy Tab S9 FE tableteket sem a kameráik miatt fogják venni, de azért fotózni is lehet az újdonságokkal, amelyek 12 megapixeles, a környezetet 120 fokban pásztázó ultraszéles látószögű előlapi képrögzítő egységgel lettek felszerelve.

Ami a hátlapi modulokat illeti, a Galaxy Tab S9 FE 8 megapixeles hátlapi kamerát kapott, a Galaxy Tab S9 FE+ szintén, de ennek a hátoldalára még egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű szenzort is elhelyeztek a gyártó munkatársai.

Az alapmodell energiaellátását egy 8000 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, a Tab S9 FE+ belsejében pedig egy méretesebb, 10 000 mAh-s aksi található. Mindkét készülék esetében használható a 45 wattos gyorstöltés, de a szükséges adaptert nekünk kell majd megvásárolni, mivel az nem jár a tabletek mellé.

A Samsung Galaxy Tab S9 FE tabletek Android 13 operációs rendszert futtatnak már gyárilag, One UI 5.1 interfésszel kiegészítve.

A Samsung Galaxy Tab S9 FE modellek menta, szürke és levendula árnyalatokban lesznek kaphatók. A Galaxy Tab S9 FE európai indulóára 529 euró (~ 206 ezer Ft), míg a Galaxy Tab S9 FE+ már 699 euróért (~ 272 ezer Ft), vihető lesz. Az 5G modem 100 eurós (~ 39 ezer Ft) felárat jelent majd.

 

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid