
A vártnál kicsit hamarabb debütált az új Android verzió, méghozzá Android 9.0 Pie (vagyis Pite) néven. Ez már a végleges kiadás, ami bármikor megérkezhet az érintett…
A vártnál kicsit hamarabb debütált az új Android verzió, méghozzá Android 9.0 Pie (vagyis Pite) néven. Ez már a végleges kiadás, ami bármikor megérkezhet az érintett…
Azt eddig is sejtettük, hogy ebben a hónapban indul – meglehetősen lassú – hódító útjára az Android 9.0, és most a start pontos dátuma is kiderült.…
A Google kiadta a legújabb Android P béta verziót, ami egyben az utolsó is. Ez már szinte teljesen végleges, és ha minden jól megy, akkor nagyon…
A Google kiadta a legújabb, szám szerint harmadik béta verziót az Android P-ből, és már csak egy ilyen lesz a végleges Android 9.0 előtt. Ha valamilyen…
A Google kiadta a második Android P bétát (ami a harmadik fejleszői előzetes), és végre hivatalossá vált, hogy a 9-es verziószámot kapja az új rendszer. Az…
Bár már kiadtak egy fejlesztői verziót korábban, a Google most hivatalosan is elindította az Android P béta programot, amelyre bárki jelentkezhet, akinek támogatott készüléke van. A…
Az Android készülékek már jó ideje három vezérlőgombbal érkeznek, amelyek vagy a kijelző alatt találhatók, vagy a kijelző alsó sávjában jelennek meg. A Google azonban hamarosan…
A Google nemrég megosztott néhány új, tavaszi háttérképet Instagramon, és az egyikkel talán leleplezte a vállalat az új Android verzió nevét. A következő Android verzió egy…
A Google nem olyan régen adta ki az Android P, vagyis a legújabb verzió első fejlesztő előzetesét, ami még csak egy úgynevezett “alfa” verzió, de már…
A hónap közepére vártuk, de a Google kisebb meglepetésünkre már most bejelentette az Android P-t, és ki is adták ez első fejlesztői előzetest. Nézzük a főbb tudnivalókat,…