Egy ütős csúcsmobil még biztosan érkezik idén, mégpedig a Honortól

1

Elég izgalmasra sikerült az év vége az okostelefonok szempontjából, hiszen kaptunk Huawei Mate 10 modelleket, Razer Phone-t és OnePlus 5T-t is, amelyek abszolút figyelemreméltók lettek egytől egyik. A Honornak azonban van még egy nagy dobása, ami hasonlóan komolynak ígérkezik.

Nemsokára jön egy új Honor csúcsmobil, amit Kínában Honor V10-nek neveznek majd, Európában pedig vagy ugyanígy, vagy Honor 9 Pro néven kerülhet piacra. (Tavaly a Honor V9 nálunk Honor 8 Pro néven jelent meg, de a mostani poszter inkább a V10 elnevezésre utal.)

A bemutatóval kapcsolatban két hivatalos dátum is van. A V10-et november 28-án leplezik le a gyártó hazájában, a kontinensünkön pedig december 5-én debütál a mobil, Londonban.

Az újdonság a Mate 10 és Mate 10 Pro hardverére épül majd, azaz a bivalyerős Kirin 970 lapkát kapjuk 6 GB RAM-mal, illetve 64 vagy 128 GB-os belső tárhellyel. A kijelző 6 colos lesz, 18:9-es képaránnyal, Full HD+ felbontással és vékony kávával, azaz megfelel majd az idei trendeknek.

A további jellemzők között szerepelhet még egy hátlapi duál kamera (16+20 MP), egy 3750 mAh-s aksi gyorstöltéssel, valamint Android 8.0 Oreo szoftver a legújabb EMUI felülettel.

A Honor V10 állítólag mindössze 450 dollárnak megfelelő áron kerül majd piacra Kínában, az európai ár viszont ennél azért biztosan magasabb lesz.

via GoAndroid, GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid