Ezek a Samsung új Android 11-es felületének a főbb újításai

0

Az Android 11 már kint van egy kis ideje, de a Samsung telefonjaira egyelőre nem jutott el. A tesztelés viszont már folyik, és most a gyártó azt is megmutatta, hogy hogyan nézhet majd ki a végleges verziója az 11-es Androidra épülő One UI 3.0 felületnek.

Jelenleg a publikus béta tesztje folyik a One UI 3.0-nak, és minden bizonnyal még az év vége előtt meg is indul a hivatalos frissítés, kezdve az újabb csúcsmodellekkel (S20 és Note 20 széria).

Az alábbi képek a Samsung oldalán tűntek fel, és elég jól látható rajtuk, hogy milyen újításokra, változásokra lehet számítani.

A One UI 3.0-ban már támogatottak lesznek a teljes képernyős videóhívások, és az AR Emoji funkció is sokat javul. Változik továbbá a gyorskapcsolók menüje, a zenevezérlő widget, illetve az értesítések is, amik már csoportosítva jelennek majd meg, akárcsak a gyári Android 11-ben.

Sokat fejlődnek a dinamikus záróképernyők, lehet majd 10 kategóriából választani, és a háttérképek ezek alapján fognak folyamatosan frissülni a készülékeken. A funkció a Samsung újabb táblagépeire is eljut.

A Samsung Galaxy Z Fold 2, illetve a telefon elődje sem marad ki az újításokból, az alkalmazások jobban igazodnak majd a különböző képernyőméretekhez, és a többablakos módon is sokat javít a Samsung.

A One UI 3.0 természetesen számos további újítással jön, már csak az Android 11 miatt is. Megújulnak többek között az alkalmazásengedélyek, lesznek natívan támogatott chatbuborékokat, de frissül az Always On kijelző és a Beállítások menü is.

Jelenleg tehát még a béta program fut, vagyis már valós felhasználók tesztelik a rendszert, és ha minden jól megy, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy szélesebb körben is kiadja a gyártó.

Íme azoknak a készülékeknek a listája, amelyek első körben megkapják a frissítést:

  • Galaxy S20, S20+, S20 Ultra es S20 FE
  • Galaxy Note 20 és Note 20 Ultra
  • Galaxy S10, S10e, S10+ és S10 5G
  • Galaxy Note 10 és Note 10+
  • Galaxy S10 Lite
  • Galaxy Note 10 Lite
  • Galaxy Z Fold 2
  • Galaxy Z Flip 5G
  • Galaxy Tab S7 és Tab S7+
  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A71 (LTE/5G)
  • Galaxy A51 (LTE/5G)

Ezeknek egy része valószínűleg már átcsúszik a következő év elejére. A későbbiekben pedig jóval több Samsung telefon és tablet frissül majd (tehát nem csak a listán lévők!).

Forrás: Samsung, Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid