Gyermekekre káros tartalmak és a szülők megtévesztése miatt perlik a TikTokot

0

Habár a TikTok világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, nem mindenki van elájulva a rövid videós közösségi platformtól, egyesek nemzet-, mások gyermekvédelmi fenyegetést látnak benne. Nemrég az iowai államügyész perelte be őket, mert szerinte a gyermekek hozzáférhetnek számukra káros tartalmakhoz, miközben az üzemeltetők ennek az ellenkezőjét állítják.

Brenna Bird azzal vádolja a TikTokot, illetve annak kínai tulajdonosát, hogy valótlant állítottak az olyan tartalmak gyakoriságát illetően, amelyekben kábítószer, meztelenség, alkohol vagy káromkodás szerepel. Vélekedése szerint ilyen kontentből a kelleténél több jut el a kiskorúakhoz, a kívánt mennyiség pedig nyilván a nulla, ezzel mi magunk is egyetérthetünk.

Ráadásul az államügyész szerint a TikTok megtévesztette a szülőket, akik mit sem tudtak erről az egészről, ezért úgy véli, most itt az ideje, hogy feltárják, milyen veszélyes tartalmakat mutogat a gyerekeknek a rövidvideós platform. Ezek között állítólag rengeteg olyan van, amely kábítószerfogyasztásra vagy önbántalmazásra bíztatja a kiskorúakat, a nyíltan szexuális töltetű videókról nem is beszélve.

Iowa államügyésze pénzbüntetéssel sújtaná a TikTokot, amelytől elvárná a tisztességtelen gyakorlatok teljes beszüntetését. Természetesen a másik fél továbbra is azt állítja, hogy élen jár a fiatalok védelmében, szülői felügyeleti és időkorlátos eszközökkel oltalmazza őket, hozzátéve, hogy számukra a közösség biztonsága az első.

Hogy mi lesz ebből az ügyből, egyelőre nem tudni. Az viszont tény, hogy egyre többen vannak kiakadva a közösségi felületekre, és talán nem teljesen alaptalanul. A Twittert, vagyis most már X-et azzal vádolják, hogy uszító, szélsőjobboldali összeesküvéseket és tartalmakat tehetnek rajta közzé moderálás nélkül, úgy, hogy erről a platform vezetői is tudnak.

Az egészet az tette igazán cinkessé, hogy nagy cégek reklámjai jelentek meg az ilyen bejegyzések mellett, ami miatt a hirdetők elfordultak az oldaltól.

A TikTokéhoz hasonló vádakat kapott a Meta is, amelynek Instagram algoritmusa kizárólag arra törekszik, hogy pörögjön az oldal.

Forrás: Reuters

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid