Hasznos tartozékot kap a Huawei Mate 10 Pro

0

Röpködnek a Huawei Mate 10 pletykák mint CS:GO-ban a golyók, a legújabb pedig a Mate 10 Pro-t, vagyis a csúcsphablet végletekig kimaxolt változatát érinti. Ezen értesülések szerint a méretes kijelzővel, és sok más – korábban már említett – jósággal megpakolt okostelefon fölöttébb hasznos kiegészítővel, egy okostollal kerülne piacra. 

Csak hogy tisztába tegyük, ez nem egy érintőtoll, nem arra való, hogy a telefon megjelenítőjére írjunk vele, elsősorban nem erre van kitalálva. A kiegészítő leginkább a Moleskine-féle Smart Writing Set-re hajaz a leginkább, ami azt is jelentheti, hogy a két cég egyesítette erejét a Mate 10 Pro kapcsán. A Bluetooth kapcsolatot használó okostollal és a hozzávaló rajztáblával valódi papírra tudunk rajzolni, írni úgy, hogy az alkotásunk digitalizált másolata megjelenik az okostelefonon.

Az értesülés valószerűnek nevezhető, erre biztosíték a kiszivárogtató személye is, aki nem más, mint @evleaks, vagyis Evan Blass, neki pedig már van egy kis neve a szakmában. Szóval az itt látható okostoll alapjáraton nem egy olyan megoldás, mint amit mondjuk a Samsung Galaxy Note széria esetében megszokhattunk, de ettől még ne temessünk annak a lehetőségét, hogy az okostollal a kijelzőre is lehet majd írni.

Moleskine Smart Writing Set

A Mate termékcsalád esetében inkább az a kérdés, hogy eddig miért nem adtak a telefonokhoz valamilyen stylust, hiszen a kiegészítő remekül profitált volna a mobilok méretes kijelzőjéből.

A bemutató a holnapi napon lesz, azaz már nem kell sokat várni a hivatalos részletekre.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid