Házon belül fejleszt 5G-s lapkákat az Oppo és a Xiaomi

0

Friss tajvani jelentések értelemben két hatalmas kínai gyártó, név szerint az Oppo és a Xiaomi házon belül fejlesztett lapkakészleteken dolgozik. Az ázsiai vállalatokat állítólag a Huawei példája vette rá arra, hogy saját chipseteket tervezzenek.   

Ezek egyelőre nem megerősített értesülések, de az új infók szerint az Oppo és a Xiaomi is házon belül fejleszt saját, 5G támogatással rendelkező lapkakészleteket, amelyek ha minden jól megy, már akár 2021 végére el is készülhetnek. Nem ők az egyetlenek: az olcsó mobilokban és tabletekben egyre sűrűbben feltűnő lapkák gyártásáért felelős Unisoc is dolgozik egy saját alternatíván, ami úgyszintén támogatni fogja az újgenerációs telekommunikációs szabványt.

A Huawei chipellátási problémáiból okulva, ami kihathatott az idei P50 zászlóshajók debütálásának halasztására, vélhetően a Xiaomi és az Oppo is szeretne több lábon állni, már ami a felhasználható lapkák típusát illeti. Igazából nem ez volna az első hasonló jellegű próbálkozás, legalábbis a Xiaomi részéről, hiszen a múltban már volt saját fejlesztésű lapkakészletük. 2017-ben jelent meg a Xiaomi Mi 5c nevű okostelefon, amelynek borítása alatt egy Surge S1 chip végezte a számításokat.

A 28 nanométeres processzort a kínai cég tervezte, de nem volt közvetlen folytatása. Nemrég viszont készítettek egy ISP-t, vagyis képfeldolgozó chipet, ez volt a Surge C1, ami a Mi MIX Fold kamerájának dedikált vezérlője. Ha ezek az új hírek igazak, akkor az azt jelentheti, hogy a Xiaomi Pinecone részlegében – itt fejlesztik a chipeket és más hasonló technológiákat – ismét kemény munka zajlik, és a kínai gyártó hamarosan beállhat azok köze, akik saját platformot dolgoztak ki, gondoljunk itt olyanokra, mint például az Apple, a Samsung vagy a Huawei.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid