Hivatalos: ekkor debütál a Huawei P50 széria

0

Eddig csak pletykák voltak róla, most viszont hivatalosan is megerősítette a Huawei első embere, hogy július 29-én mutatják be a P50 szériát.

Múlt hónap elején már volt egy bejelentés, de akkor mindössze a széria nevét erősítették meg egy előzetes promókép társaságában, konkrét jellemzőket nem árult el a gyártó. A többszöri halasztás és a P50 mobilokkal kapcsolatos bizonytalanság oka nyilvánvalóan az, hogy az amerikai tiltások miatt nehéz helyzetbe került a kínai vállalat, és nem jutnak hozzá a szükséges alkatrészekhez, de hamarosan végre teljes egészében megismerhetjük az új zászlóshajókat.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy hány modellből áll majd a széria, de a P50 mellett számítunk egy P50 Pro és egy P50 Pro+ változatra is. A két ütősebb készülékről egyelőre alig tudni valamit, de az alap modellről azt beszélik, hogy egy kissé butított, 5G támogatás nélküli Snapdragon 888 lapkát kap, ugyanis a Huawei nem fér hozzá az új generációs hálózati licencekhez és technológiákhoz.

A legnagyobb újításokat kamerás téren várjuk, mindenképpen egy hatalmas méretű fő szenzorra számítunk (korábban 1 colos érzékelőről is voltak hírek), illetve optikai zoom terén is nagyot villanthatnak a P50 mobilok. Szoftveres téren szinte biztosra vehető a Harmony OS rendszer, és a Google-szolgáltatások hiánya is borítékolható sajnos.

A P50 sorozat bemutatója egyébként már csak azért is lesz fontos, mivel nagyon úgy néz ki, hogy a gyártó kaszálta a Mate 50 sorozatot, vagyis idén valószínűleg már nem lesz másik Huawei zászlóshajó.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid