Hivatalos: a Samsung megindította a One UI 4 (Android 12) frissítéseket

0

A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy indulnak az Android 12-re épülő One UI 4 frissítések, kezdve az S21 szériával, de hamarosan további modellek is csatlakoznak.

Szeptember közepén indult a One UI 4 bétatesztelése a Galaxy S21 mobilokon, ami a negyedik béta verzióval be is fejeződött nemrég. Ahogy az várható volt, most bejelentették az új rendszer kész kiadását, ami már ettől a héttől kezdve elérhető lesz számos régióban világszerte.

A One UI 4 elhozza többek között az Android 12 újításait a Samsung telefonjaira, ami külsőleg is meg fog mutatkozni. Megkapjuk a Color Theme opciót többek között, ami a beállított háttérképhez igazítja a színeket a teljes rendszerben.

Sokat fejlődik az adatvédelem is, folyamatosan látni fogjuk például, ha valamelyik app használja a telefonunk kameráját vagy mikrofonját, és az eddigieknél sokkal jobban a felügyletünk, irányításunk alatt tarthatjuk az alkalmazásengedélyeket. Ez persze még messze nem minden, számos kisebb-nagyobb újítást hoz a One UI 4 külsőleg, és funkciók terén is.

A Samsung friss közleménye szerint a One UI 4 elsőként a Galaxy S21 széria készülékein válik elérhetővé, Magyarországon a 46. (vagyis a mostani) héttől, ezt követően pedig folyamatosan jelenik meg a korábbi Galaxy S és Note modelleken, valamint a Galaxy A sorozat telefonjain, a kihajtható kijelzős eszközökön és tableteken. A One UI fejlesztése mellett a Galaxy Watch készülékekre is érkezik egy szoftverfrissítés, amellyel a
felhasználók kibővített egészségügyi funkciókhoz és új számlapokhoz férhetnek hozzá.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid