Hivatalos a ZTE Axon 20 5G, az első mobil kijelző mögé szerelt láthatatlan kamerával!

0

Már nagyon sokat lehetett róla hallani, és most végül meg is érkezett az első kijelző alá szerelt előlapi kamerával rendelkező okostelefon, a ZTE Axon 20 5G. A technológia megáshatja a pop-up kamerák, a notchok és a kivágások sírját – feltéve, hogy tényleg olyan jól működik majd a gyakorlatban, mint ahogyan ígérik. Ezt egyelőre nem tudjuk megmondani, viszont sorra vehetjük a készülék hardveres jellemzőit, és foglalkozhatunk röviden azzal, miként is működik a telefon kijelző mögé szerelt csodakamerája.

Miért nem érkezett ilyen készülék hamarabb? A kérdés teljesen jogos, ugyanakkor akadnak rá válaszok szép számmal. Az eddigi kijelző alá szerelt képrögzítő egységekkel a legnagyobb probléma az volt, hogy egyszerűen nem jutott el hozzájuk elegendő fény, emiatt pedig az általuk készített képek minősége finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ráadásul a képernyőn is meglátszott, hogy hol van ez a bizonyos kamera, érzékelhető különbséget lehetett azon a részen tapasztalni a fényerőt és a színeket illetően, szóval minden volt ez a technológia, csak rejtett nem, holott pont ez lett volna a cél.

Az első problémát egy spéci filmbevonattal orvosolták a kijelzőn, ami rendkívül fényáteresztő, illetve egészen átlátszó, ha a szükség úgy kívánja. A ZTE Axon 20 5G 32 megapixeles előlapi kameráját ezenkívül ellátták egy saját fényérzékelő modullal is, ami szabályozza a beáramló fény mennyiségét fotók készítésekor. Ráadásul a ZTE átdolgozta a fényképező objektívje körüli megjelenítőrész pixelelrendezését, így az észrevehető színtorzítás nélkül illeszkedik a kijelző többi részéhez.

Persze az igényes végeredményhez szoftveres fejlesztések is szükségesek, erről pedig egy vadonatúj, célirányos algoritmus igyekszik gondoskodni, ami a képek tisztaságát próbálja optimalizálni, hogy aztán milyen sikerrel, az hamarosan kiderül.

Ha a kameráját nem számítjuk, a ZTE Axon 20 5G akkor is egy belevaló középkategóriás ajánlat, papíron egészen kellemes jellemzőkkel. A telefon képernyője 6,92 hüvelykes, OLED technológiára épül, Full HD+ felbontással büszkélkedhet, miközben a képfrissítési rátája 90 Hz. A kijelző támogatja a 10 bites színmegjelenítést, takarásában nem csupán egy kamera, hanem egy ujjlenyomat-olvasó is megtalálható.

Az okostelefon hátoldalára összesen négy kamera került, melyek közül az elsődleges egy 64 megapixeles megoldás, de kapunk még 8 megapixeles ultraszéles látószögű, egy 2 megapixeles mélységérzékelő, valamint egy szintén 2 megapixeles makró modult is.

A ZTE Axon 20 5G lelke egy Qualcomm Snapdragon 765G lapkakészlet, amely mellé kiszereléstől függően kerülhet 6 vagy 8 GB RAM, és 128 vagy 256 GB háttértár. A mobil hardveres komponenseit egy 4220 mAh kapacitású akkumulátor igyekszik életben tartani, a telep támogatja a 30 wattos gyorstöltést, ami pedig a szoftveres környezetet illeti, a gyártó saját fejlesztésű MiFavor 10.5 felületét használhatjuk Android 10 alapokon.

A ZTE Axon 20 5G elérhető lesz fekete, fehér, lila és narancs színű változatokban, a hivatalos forgalmazás egyelőre Kínára terjed ki, ott pedig szeptember 10-től kapható a mobil. Az alap kiszerelés burkolata alatt 6 GB RAM és 128 GB háttértár teljesít szolgálatot, ezért a készülékért helyi valutából átszámítva nagyjából 322 dollárt (~97 ezer Ft) kell majd kifizetni. Lesz egy 8/128 GB-os modell is, ami 366 dolláros (~110 ezer Ft) áron kapható, míg a legerősebb variáns 8 GB RAM-mal és 256 GB belső tárhellyel 410 dollárt (~124 ezer Ft) fog kóstálni. Nemzetközi forgalmazásról és árazásról egyelőre nem volt szó, de remélhetőleg hamarosan erről is fogunk majd hallani.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid