A Huawei után a Samsung volt a tavalyi év legnagyobb vesztese

0

Kijött a Gartner kutatóintézet tavalyi évre vonatkozó mobilpiaci jelentése, amely alapján két nagy vesztese volt 2020-nak: a Huawei és a Samsung.

A Huawei tavaly még valamennyire tudta magát tartani ha az egész évet nézzük, legalábbis a körülményekhez képest, de így is 24,1%-os visszaesést könyvelhettek el az eladások terén. Ez idén sokkal durvább lesz, állítólag felére csökkenhet a vállalat által legyártott készülékek száma, és ez még az optimista verzió. (Nem csoda, hogy még sertéstenyésztéssel is foglalkoznának a jövőben…)

A Samsungot nem sújtják amerikai szankciók, de nekik sem lett túlzottan erős a tavalyi év. A vállalat megtartotta az első helyét összességében, de 14,6%-ot csökkentek az eladásaik, ami azért elég jelentős. Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a teljes piac lecsökkent, ami nagyrészt valószínűleg a járványnak tudható be.

Az Apple lett a második éves szinten, ők kis mértékű, 3,3%-os növekedést értek el, míg a negyedik helyen álló Xiaomi lett a legnagyobb nyertes, nekik 15,7%-kal nőttek az eladásaik 2019-hez képest.

Eddig tehát a teljes 2020-as évről volt szó, de van egy külön táblázat az utolsó negyedévről is, amely tartalmaz még pár érdekességet.

Az ünnepi időszakban az Apple tudta eladni a legtöbb okostelefont, a Samsung pedig itt is gyengült az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. A Xiaomi óriási hajrával a harmadik helyre ugrott, ők 33,9%-kal tudták növelni az eladásaikat, a Huawei pedig épp ellenkezőleg, 41,1%-os zuhanás után az ötödik helyre fért csak fel.

Forrás: Gartner, via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid