Kiderült, hogy mikor debütál a Motorola RAZR 2022 és a Moto X30 Pro

0

Mint ahogyan azt tudjátok, valószínűleg az USA és Kína között izzó politikai feszültségek miatt a Motorola elkaszálta a hajlítható képernyős RAZR 2022 és a 200 megapixeles kamerával szerelt Moto X30 Pro bejelentését, amelyre augusztus 2-én került volna sor eredetileg. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy az okostelefonokat már sosem leplezik le a nagyérdemű előtt.

A Motorolát tulajdonló Lenovo Mobile China, vagyis jobban mondva annak vezérigazgatója, Chen Jin publikált egy vadonatúj kedvcsináló képet a RAZR 2022-vel a főszerepben, az okostelefon külső kijelzőjén pedig egy óra látható augusztus 11-ei dátummal, a mutatók pedig délután 2-re mutatnak. Nem igazán kell kriptográfia szakértőnek lenni ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: valószínűleg ez lesz az új bemutató dátuma.

Habár erről a teaser nem tesz külön említést, várhatóan a Moto X30 Pro is ezen az eseményen teszi majd elsőként tiszteletét a nagyközönség előtt. A spekulációk szerint mindkét készülék forgalomba kerül a rendezvényt követően. A mobilokat már most le lehet foglalni egy helyi kereskedőnél, így okkal feltételezhetjük, hogy mind a hajlítható, mind a 200 megapixeles kamerával szerelt okostelefon értékesítése megkezdődik augusztus 11-én. Az viszont korántsem biztos, hogy mindkét eszköz megjelenik Európában is.

Egyébként nem sokkal korábban, augusztus 10-én a Samsung is leleplezi új mobiljait, köztük a Flip 4-et, ami a RAZR 2022 közvetlen konkurense lesz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid