A korábbinál energiatakarékosabb a Samsung Galaxy Z Fold 3 kijelzője

0

A most debütált Samsung Galaxy Z Fold 3 hajlítható képernyője a sorozat történetében először támogatja az S Pen-t, de nem csupán emiatt lehet érdekes a számunkra. A gyártó által Eco²OLED néven levédetett organikus panel egyszerre gazdaságos és környezetbarát, ahogyan az elnevezés is sejteti.

Az új képernyőpanel 33 százalékkal nagyobb fényáteresztő képességgel rendelkezik, aminek több síkon is megvan a maga haszna. A kialakításnak köszönhetően a panel sokkal fényesebb, ezért kevesebb energiát kell az OLED rétegnek biztosítani, ennek köszönhetően pedig 25 százalékkal csökken a fogyasztás. Másfelől sokkal több fény jut a képernyő alá szerelt képrögzítő egységhez, ez pedig javít az általa készített fotók képminőségén.

A jelenleg használatban lévő OLED képernyők rendelkeznek egy úgynevezett polarizáló réteggel, amely csökkenti a beérkező fény visszaverődését, ezáltal javítva a megjelenített tartalmak láthatóságát. A technológia egyáltalán nem újkeletű, a Nokia 2010-ben már alkalmazta, és akkor ClearBlack néven emlegette a megoldást. Hatalmas előnyei mellett a metódusnak azonban van egy komoly hátránya: képes akár 50 százalékkal is csökkenteni a kijelző fényerejét. A Samsung fejlesztésében az a nagy szám, hogy képes volt megőrizni a polarizátor hatékonyságát úgy, hogy közben az organikus panel sokkal kevesebb fényerőt veszít.

Ami a környezetbarát oldalt illeti, az Eco²OLED kijelzők gyártásakor sokkal kevesebb műanyag alkatrész felhasználására van szükség, így kevésbé terheli a környezetet. Ugyanakkor a panel alacsonyabb fogyasztása is hozzájárul a megjelenítő környezetbarát aspektusához, hiszen így a készülék akkumulátora hosszabb élettartamra is képes lehet. A Samsung megjelenítők gyártásáért felelős részlegének elnöke, Kim Seong-cheol nemrég azt nyilatkozta, hogy ez még csak a kezdet, és igyekeznek optimalizálni a technológiát, hogy a panel energiafogyasztását még tovább csökkentsék.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid