Lenovo Watch X hibrid okosóra nagy kedvezménnyel

0

A Lenovo új kütyüje, a Watch X ötvözi a hagyományos órák és az okosórák előnyeit, ráadásul már meglehetősen olcsón be lehet szerezni, így mindenképpen megérdemli a figyelmet.

Az óra orvosi minőségű rozsdamentes acélból készült, a szíja kétrétegű szilikonból van, az előlapot pedig karcálló zafírüveg védi. A kütyü ráadásul a 8ATM szabvány szerint vízálló (80m), ami jóval komolyabb, mint mondjuk az IP68-as minősítés. A Lenovo Watch X tehát alkalmas úszásra és szinte bármilyen vízi tevékenységre.

Az óra hagyományos, mutatós számlapot kapott, de van rajta egy apró OLED kijelző is, így meg tud jeleníteni bizonyos információkat. A Watch X Bluetooth 5.0-val kapcsolódik a telefonunkhoz, csak le kell töltenünk a gyártó alkalmazását, ami elérhető Androidra és iOS-re is.

És hogy mit is tud az óra az idő mutatásán kívül? Jelez a hívásoknál és az értesítéseknél, el lehet vele távolról sütni a telefonunk kameráját, van rajta ébresztő, méri a napi aktivitásunkat és az alvást, ráadásul a pulzusmérő sem maradt ki. És mindezt úgy, hogy akár 45 napig is kibírja egyetlen töltéssel.

A Lenovo Watch X ötféle színben érhető el, vannak férfiasabb és nőiesebb változatok is, így mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Az eredeti ár 64,99 dollár a GearVita oldalán, ám most kaptunk hozzá egy spéci kupont: a NapidroidLX kóddal 37,99 dollárért lehet lecsapni rá, ami a legolcsóbb szállítással olyan 12 ezer Ft körüli összegre jön ki ezen a linken.

Kapcsolódó cikkek:

 

Biztosan nincs vámolás, ha EU raktárból rendelsz, vagy ha a végösszeg 37 euró (~42 dollár) alatt van.

Számos webáruház kínál valamilyen vámmentes szállítási módot az EU raktárakon kívül is. Ezek a legtöbbször jól működnek, az esetek 95-99%-ában valóban nem lesz vámolás, de előfordulnak ritka kivételek, amikor mégis fennakadnak a vámon. Ilyenkor a plusz költségek alapvetően a vásárlót terhelik, de írni kell az adott webáruháznak, általában ki lehet alkudni legalább egy részleges kompenzációt.

Ismertebb vámmetes szállítási módok (ezek nem EU raktárak):

Gearbest:

  • EU Priority Line (általában jól működik, sokan használják)
  • Europe Registered – új! (120 dollár alati termékeknél elérhető, jól működik)
  • Netherlands Registered(PDM) – új! (jól működik, közel 100%-os megbízhatóság)
  • EU Railway Priority Line (nagyobb méretű termékekhez, lassú de megbízható)
  • EU Express (régebbi jól működött, az utóbbi időben már nem annyira biztos, de a legtöbbször nincs vele gond)

A terméklapon nem látszik az összes opció, a rendelési oldalon válassz végleges szállítási módot. A legtöbb terméknél a fentiek közül egy, vagy esetleg kettő érhető el, nem az összes.

Banggood:

  • EU Priority Line (általában jól működik, sokan használják)
  • European Direct Mail (helyette már EU Priority Line szokott lenni)
  • European Railway Direct Mail (nagyobb méretű termékekhez, lassú de jól működik)

GearVita

  • EU Priority Line (a legtöbbször működik, de nem 100%-os)

Tomtop:

  • Duty Free Shipping (sajnos nem mindig működik, számolni kell a vámolással, de az alap szállítási módoknál jobb)

Geekbuying:

  • EU Priority Line (jól működik, nem szokott vele probléma lenni)

Forrás: GearVita

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid