Mérföldkőnél a Netflix Android alkalmazása

0

A Netflix egy újabb meggyőző mérföldkövet ért el, ezúttal arra lehetnek büszkék, hogy az általuk fejlesztett Android alkalmazás immáron 1 milliárd letöltésnél jár a Google Play Áruházban. Ebben a számban ugyan benne vannak azok az esetek is, amikor az applikáció előre telepítve megtalálható valamilyen eszközön, de ez semmit sem csorbít a rendkívüli eredményen.

Az összehasonlítás kedvéért megemlítjük, hogy más streaming szolgáltatások, mint például az Amazon Prime 100-500 millió letöltésnél jár, a szintén populáris Hulu 50-100 millió letöltéssel büszkélkedhet, aztán ott van a hazánkban is elérhető és sokak által használt HBO GO, amit globálisan viszont kevésbé kedvelhetnek, mert mindössze cirka 5 millió letöltést könyvelhetnek el, legalábbis a Google Play Áruházon keresztül. A Netflix hamarosan kihívóra találhat a Disney+ képében, ami már most elérte a 10 milliós letöltést. Az elsősorban családbarát tartalmakat sugárzó szolgáltatás viszont sajnálatos módon egyelőre csak maroknyi régióban elérhető, és novemberben lesz egy éves, szóval relatíve újnak mondható.

A mostani koronavírus-járvány során a Netflix azzal került újra a köztudatba, hogy az egyik első streaming szolgáltató volt, amely csökkentette az alapértelmezett képminőséget, azért, hogy kímélje a pandémia alatt leterhelt hálózatokat. A korlátozást egyébként két hónappal később megszüntették, de akadnak más szolgáltatók, amelyek továbbra is az SD minőséget használják alapértelmezettként.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid