A MIUI 11 változtatásai a reklámokat is érintik majd

0

Sok Xiaomi felhasználó panaszkodott a közelmúltban a MIUI használata közben megjelenő, és sokszor tolakodó reklámokra, ugyanakkor állítólag ezek nélkül a Xiaomi nem tudná olcsón adni a telefonokat, hiszen valamiből bevételt kell generálni. Azonban, hogy a vásárlóknak is kedvezzen, a cég elhatározta, hogy átszabja a hirdetéseket. A MIUI 11-ben kevesebb reklám lesz, és ezek sem lesznek annyira zavaróak. Ezen kívül persze számos egyéb újítás várható a Xiaomi saját felületét illetően.

Sajnos a cég azt nem engedheti meg magának, hogy ne legyenek különböző hirdetések a felhasználói felületen belül, de Lei Jun, a vállalat vezérigazgatója azt ígérte, változtatni fognak ezeknek a reklámoknak az elhelyezésén, és némileg ritkítják majd azokat.

A kínai vállalat feje állítólag folyamatosan tárgyal a MIUI fejlesztéséért felelős csapattal, és azon vannak, hogy minél kevesebb szükségtelen, illetve oda nem illő hirdetés zavarja meg a felhasználókat.

A MIUI nem csupán a reklámokat érintő változásokon fog keresztülmenni a jövőben, ezeket az újításokat maga a vezérigazgató részletezte legutóbb, mégpedig egy Weibo poszt formájában. Számítani lehet hívásrögzítő funkcióra a QQ közösségi média alkalmazásban, lesz Lomtár a nemrégiben törölt fényképek számára, lesz nagyító, és egy ultra energiatakarékos üzemmód, ami akkor jön majd jól, ha már nagyon kis százalékon van a készülék akkumulátora.

Visszatérve a kiindulópontra: reklámok továbbra is fontos részét képezik majd a Xiaomi üzletpolitikájának, de a fentebb említett változtatások és lépések sokban javíthatnak a felhasználói élményen. Az újdonságok a MIUI 11-ben lépnek életbe, melynek fejlesztése jelenleg is gőzerővel zajlik.

Kapcsolódó cikk:

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid