A Nokia 2 mégsem kapja meg az Android 9.0 Pie frissítést

0

A Nokia 2 2017 októberében startolt, akkor még Android 7.1.1 Nougat rendszerrel, melyet később Android 8.1 Oreo váltott idén márciusban. A frissítések terén egyébként példásan teljesítő HMD mint kiderült, erre a belépőszintű készülékre már nem fogja eljuttatni a Pie-t, holott arra számítani lehetett.

Amikor a Nokia 2 bemutatásra került, a gyártó felől történt egy olyan ígéret, mely szerint két évig minden Android főverziót megkap ez a modell is. A tulajdonosok vélhetően tűkön ülve várták az új rendszert, sőt, az ügyfélszolgálat is megerősítette a Pie érkezését, habár azt nem tisztázták pontosan mikor. Később egy Nokia közösséget felügyelő adminisztrátor azt írta, korábban félreértés történt, és a Nokia 2 határozottan nem kap semmilyen új frissítést, az utolsó droidos szoftver, ami eljutott rá, az az Oreo. Aki tud angolul elolvashatja az indoklást a lenti képen.

A HMD munkatársa szerint lényegében arról baj szó, hogy a Nokia 2 egyszerűen nincs olyan hardveres szinten, hogy tisztességesen futtassa az Android 9.0 Pie operációs rendszert. Csak akkor szeretnének egy új rendszert rátenni bármilyen mobilra, ha az minden téren kielégítő felhasználói élményt nyújt, és mivel ez ebben az esetben nem lehetséges, így a frissítés nem fog megtörténni.

Persze voltak néhányan, akik abban reménykedtek, hogy a Nokia 2 majd a Go verzióját kapja meg a Pie-nak, ám mivel a telefon nem az Android Go program részeként kezdte pályafutását, később sem kaphatja meg a belépőszintű modellekre fejlesztett könnyített szoftvert. Habár több Android főverziót nem, de azért biztonsági frissítéseket továbbra is kapni fog a készülék, így legalább emiatt nem kell aggódnia a Nokia 2 tulajdonosoknak.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid