Nőtt az iOS piaci részesedése, az Androidé pedig csökkent egy kicsit

0

Egy új kutatás szerint az iOS operációs rendszer piaci részesedése 2022 utolsó negyedévében emelkedett, miközben az Android minimálisan vesztett a dominanciájából. Az almás ökoszisztéma az iPhone 14 Pro modellek bevezetését követően kezdett növekedni.

A kutatást a Statista szakemberei készítették, szerintük az okostelefonok piaca most még elég stabil, így nem történnek óriási mozgások, vagyis az iOS továbbra is éppen a 30 százalékos részesedés alatt marad egy kevéssel, míg a mobilos operációs rendszerek világát az Android uralja a maga 70 százalékával. Ebben a küzdelemben csak ketten vesznek részt, a régi nagy játékosok mind elhullottak, akik pedig azóta próbálkoztak, szintén kudarcot vallottak.

Visszatérve az iOS sikeréhez! Az elemzők szerint az iPhone 14 Pro és Pro Max a dinamikus sziget mellett jelentős kamerafejlesztést kínál az elmúlt évekhez viszonyítva, és emiatt még többen tették le a voksukat egy almás csúcsmobil mellett. Ugyanakkor nem a készülékek frissített formaterve vagy a nagy felbontású hátlapi kamera áll kizárólag az iOS térnyerésének hátterében. Edith Reads, a StockApps elemzője az alábbi érveket hozta fel a rendszer sikeressége mellett:

Az Apple egyre nagyobb teret nyer a mobilpiacon, mivel a cég a vásárlói élményre, az innovatív dizájnra és a minőségi termékekre összpontosít. Az új zászlóshajó, az iPhone 14 Pro Max piacra dobásával az Apple versenyelőnyt szerzett magának és még több felhasználót csábított át platformjára. Az Android ezzel szemben az innováció hiányának és a fragmentációnak köszönhetően piaci részesedést veszít az olyan kulcsfontosságú régiókban, mint amilyen Kína, ahol a vásárlók egyre inkább átállnak az Apple mobilok használatára.

Az Apple a legnagyobb külhoni okostelefon-márka Kínában, legnagyobb kihívója pedig a Huawei, ami jócskán visszaesett a kereskedelmi szankciók óta. Habár a StockApps elemzője méltatta az iOS-t, azt is megjegyezte, hogy az Android rendszer nyitott jellege lehetővé tette a gyártók számára, hogy a saját képükre szabják, és így szerezzenek piaci részesedést maguknak.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid