144 Hz-es kijelzővel jön a középkategóriás Nubia Play

0

Nem igazán mondható elterjedtnek a 144 Hz-es kijelzők alkalmazása az okostelefonos világban, de azért már létezik ilyesmi, és úgy néz ki, hogy egyre több ilyen magas képfrissítési rátával rendelkező mobil érkezésére lehet számítani. Persze a legtöbben (talán nem is tévesen) úgy vélik, ez csak a drágább gamer mobilok jellemzője lehet, ám mint kiderült, a ZTE alá tartozó Nubia – amely nem mellesleg nemrég bemutatta az első 144 Hz-es megjelenítővel szerelt telefont – hamarosan olyan készülékkel rukkol elő, amiben középkategóriás vas zakatol, ám egy elképesztő folyamatosságra képes kijelző takarásában.

A szóban forgó mobil a Nubia Play lesz, amit nemsokára be is mutatnak, és már lehet róla tudni egy csomó mindent. A készüléknek nem lesz sem szenzorszigete, sem bevágása, viszont a megjelenítő körüli keretet egészen vékonyra szabták, a felső káván pedig ott virít a szelfikamera. A brand hivatalos Weibo profilján közzétettek korábban egy videót, amelyen leleplezték a telefon megjelenítőjének képfrissítési rátáját, ami 144 Hz lesz, az érintésérzékenysége pedig 240 Hz, szóval a megjelenítő hasonló (azonos?) lehet a Nubia Red Magic 5G-ben szolgálatot teljesítő panelhez. Fontos eltérés azonban, hogy az újdonságban Qualcomm Snapdragon 765G lapkakészlet végzi majd a számításokat, ami nem egy csúcskategóriás chipset, viszont még bőven van benne kakaó nem csupán a hétköznapi, de a komolyabb felhasználáshoz is.

A vállalat vezérigazgatója azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Nubia Play-nek 5100 mAh kapacitású akkumulátora lesz, ami ráadásul támogatni fogja a Quick Charge 4.0 gyorstöltési metódust. A kamerákat egyelőre nem részletezték hivatalosan, viszont a brand nagykövete megosztott egy videót, amelyet a Nubia Play segítségével készítettek, így képbe kerülhetünk azzal kapcsolatban, hogy mire lesz képes a készülék, ha mozgókép rögzítéséről van szó. A látottak alapján nagyon ígéretesnek mondható a telefon kamerarendszere.

A Nubia vezetője, Ni Fei arról is beszélt, hogy az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alá fog kerülni, ezzel lényegében megerősítette az OLED panelt is. Hamarosan bemutatják a készüléket, ám egyelőre még pletyka szinten sem lehet tudni, mennyibe fog kerülni a, viszont az biztosra vehető, hogy sokkal olcsóbban lesz kapható, mint a Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlettel szerelt jelenlegi 5G-s zászlóshajó. Amíg le nem leplezik a mobilt, vélhetően még lesznek bőven kedvcsinálók és értesülések, kíváncsian várjuk, a Nubia fejesei mivel tudják még fokozni a várakozásunkat. 144 Hz a középkategóriában, azért ez nem semmi, nem is volt olyan régen, hogy az IPS panel használata és a Full HD felbontás alkalmazása is nagy számnak számított, és nézzétek, hova jutottunk! Ti milyen csúcstelefonokra jellemző hardveres vagy szoftveres tulajdonságnak örülnétek az olcsóbb telefonok világában? Írjátok meg nekünk kommentben!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid