A OnePlus 3 is megfizethető árú csúcsmobil lesz

0

A OnePlus mobilok mindig is híresek voltak kedvező árazásukról és ezalól a OnePlus 3 sem lesz kivétel.

Nemrég olvashattatok egy cikket a mobillal kapcsolatban, amelyben azt fejtegettük, hogy akár egy 6 GB RAM-mal szerelt verzió is érkezőben lehet. A gyártót ismerve azonban várható egy másik, kisebb tárhellyel és belső memóriával szerelt kiadás is. Most ennek a bázismodellnek az árazásáról tudtunk meg részleteket.

A Snapdragon 820-szal szerelt OnePlus 3 ára 310 dollárnak megfelelő jüantól indulhat Kínában. Ez még az elődje 329 dolláros kezdőáránál is alacsonyabb. Ezért cserébe a “mindössze” 4 GB RAM-mal és 32 GB belső tárhellyel szerelt változatot kapjuk majd meg, de legtöbbünknek ez is elég. Aki viszont nagyobb tárhelyet szeretne, annak egy kicsivel drágábban rendelkezésre fog állni a 64 GB-os verzió, ami tehát 6 GB RAM-mal érkezhet.

Azért fontos hozzátenni, hogy ezek a telefon kínai árai. Mire kis hazánkba ér a mobil, ennél valószínűleg jóval drágább lesz, függetlenül attól, hogy hol vesszük meg. A OnePlus 2 130 ezer forintos áron debütált annak idején Magyarországon, tehát egy ehhez hasonló összeggel kell számolnunk az idei csúcsmobil esetében is, amit valamikor májusban leplezhet le a gyártó.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid