Rengetegen rendelték elő a Samsung hajlítható mobiljait a hazai piacon

0

A közelmúltban mutatták be a Samsung Galaxy Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 készülékeket, amelyek egyfelől a koreai gyártó legfrissebb zászlóshajói, másfelől a hajlítható kijelzős készülékek egy új generációi, amelyekben testet ölt a termékkategória fejlődésének szinte minden hozadéka. A mobilok értékesítése a héten meg is kezdődik, és a helyi médiaorgánumok szerint a mobilok iránt hatalmas az érdeklődés a Samsung hazájában, vagyis ahogy ők mondták, a hajlítható újdonságok “szuper sikert” arattak.

A Korea Herald értesülései szerint a Samsung összesen 450 ezer helyi előrendelést vett fel a két hajlítható kijelzős okostelefonra. A várakozások szerint a számok a hazai piacon 600 ezer körül fognak alakulni, de elérhetik akár a 800 ezret is, ha beleszámítjuk azokat a mobilokat is, amelyek a szolgáltatói értékesítés során találnak majd gazdára. Az előrendelési számok alapján a Samsung Galaxy S21 modellekhez viszonyítva kétszeres, a tavalyi Galaxy Note 20 mobilokhoz képest pedig másfélszeres az érdeklődés az újdonságok iránt.

A Samsung Galaxy Z Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 iránt leginkább a fiatalok érdeklődnek, a Korea Herald kutatása szerint az új Fold modellre leadott előrendelések 49 százalékát a 20-as és 30-as korosztály tagjai hozták össze.

És mi lehet a siker és az érdeklődés oka? Egyfelől a Samsung nagyon agresszíven reklámozza a készülékeket, kiemelve az S Pen támogatást és a vízállóságot. Azt sem szabad elfeledni, hogy az új hajlítható telefonok olcsóbbak, mint a korábbi generációk, és most nincsenek Galaxy Note modellek sem, amelyek házon belüli konkurenciát jelenthetnének a frissen debütált újdonságok számára.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid