Saját térkép szolgáltatással készül a Huawei

0

Ha van valami, amit alaposan megtanult a Huawei az elmúlt időszakban, akkor az az, hogy nem érdemes túlságosan az amerikai szoftverekre, licencekre támaszkodniuk, mert bármikor elvehetik tőlük a hozzáférést ezekhez. Főleg a Google árnyéka az, amiből ki kell kerülniük, és a saját operációs rendszer fejlesztése egy fontos lépés ezen az úton. Ezen kívül térkép szolgáltatás is készül a kínaiak berkein belül, amelyre szintén nagy szükségük lehet a későbbiekben.

A Huawei hivatalosan is bejelentette, hogy saját térkép szolgáltatáson dolgozik, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél kisebb befolyással legyen rájuk a Google ökoszisztémája. A Map Kit elnevezésű fejlesztés elsősorban nem a felhasználók számára készül, tehát nem olyasmi, mint a Google Maps, hanem sokkal inkább az alkalmazások készítői számára lesz egy eszköz, amellyel navigációs szoftvereket készíthetnek majd. A Map Kit összesen 150 országról képes információt gyűjteni, és annak ellenére, hogy a Huawei nem számít egyelőre nagy névnek a térképezés világában, a több mint 160 országban elhelyezett telekom bázisa hatalmas segítség lesz a hálózat gyors és könnyű kifejlesztésében.

Richard Yu, a Huawei vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a Map Kit rendelkezni fog néhány különleges funkcióval, mint a kiterjesztett valóságos útbaigazítás, vagy a valósidejű forgalmi információk megjelenítése. A Map Kit összesen 40 nyelven lesz majd elérhető, ami sokban növelheti az új fejlesztés népszerűségét. Bennfentes források szerint a navigációval és internetes szolgáltatásokkal foglalkozó orosz Yandex, valamint az USA székhelyű Booking.com már most is érdeklődik a szolgáltatás után, és ha minden igaz, ők lesznek a Huawei első partnerei a Map Kit elterjesztésében. Többet majd októberben fogunk tudni, amikor bemutatják az új fejlesztést.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid