Samsung Galaxy S6 koncepció, alumínium unibody házzal

0

Míg a Note 5 egyes részleteire már nagyjából lehet tippelni, addig a Samsung zászlóshajójának számító Galaxy S sorozat hatodik generációja egyelőre szinte teljes titokzatosságba burkolózik. Találgatások persze az S6-tal kapcsolatban is vannak, sőt, már akadnak komplett koncepciók is, amelyek a telefon dizájnját igyekeznek megjósolni. Fontos tudni, az itt látható képek elsősorban egy vágyálom részei, és még véletlenül sem hivatalosak.

A hardveres specifikációk közül egy-kettő azért sejthető: 5.2 inches Quad HD kijelző, Snapdragon 810-es processzor, sztereó hangszórópár, 20 megapixeles kamera OIS technológiával. Ezek sem tények, de a gyártó eddigi munkásságát tekintve nem is teljesen lehetetlen, hogy ezek részei lesznek a következő zászlóshajónak.

Az alábbiakban Yasser Farahi dizájner koncepcióját mutatnánk meg Nektek, aki egy prémium, alumíniumból készült unibody házzal vizionálta az S6-ot. Személy szerint, nekem nagyon tetszenek Yasser elképzelései, és ha igazak a pletykák, melyek szerint a Samsung végre a fémházas megoldások felé fordul, akár az is lehet, hogy valami hasonló lesz a végeredmény.

Samsung-Galaxy-S6-design-concept (2) Samsung-Galaxy-S6-design-concept (3) Samsung-Galaxy-S6-design-concept (4) Samsung-Galaxy-S6-design-concept (5) Samsung-Galaxy-S6-design-concept (6) Samsung-Galaxy-S6-design-concept

És a végére egy koncept videó:

Nektek tetszik ez az elképzelés, vagy valami másra számítotok? Kommentben írjátok meg nekünk a véleményetek!

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid