Ticwatch E teszt – A legolcsóbb Wear OS okosóra

0

Kipróbáltuk az új Ticwatch E okosórát, ami kicsit olcsóbb, mint az S, viszont nagyjából ugyanazt tudja. Persze vannak kisebb eltérések, és ebben a tesztben ezeket igyekszünk kihangsúlyozni.

Megjegyzés: a Ticwatch S-t már teszteltük korábban, és mivel a két órán ugyanaz a Wear OS (régebben Android Wear) rendszer fut, illetve hardveresen is szinte teljesen megegyeznek, ezért lesz némi átfedés a két teszt között.

Doboz, tartozékok

A drágább modellhez hasonlóan a Ticwatch E is egy fémdobozban érkezik, ami elég egyedi festést kapott, de a színvilág és a mintázat talán kevésbé kelt prémium hatást. Persze ez legyen a legkisebb gondunk.

A dobozban az óra mellett nem sok mindent találunk, van itt egy mágneses töltőkábel, illetve egy használati útmutató, amelyből természetesen magyarított változatot is kapunk.

Külső

A Ticwatch E és S között a legnagyobb eltéréseket a dizájnban találjuk. Míg az S sportosabban néz ki, addig az E valamivel visszafogottabb, elegánsabb. Méretre viszont megegyezik a két óra.

A hátlap nem leszerelhető, a kijelzőt karcálló üveg védi a külső behatásoktól (de a perem is túlnyúlik egy kicsit, ami plusz védelmet nyújt), és az okosóra por- és vízálló az IP67-es tanúsítványnak megfelelően. Egyetlen gomb van a bal oldalán, ami több mindenre is használható, ezen kívül pedig a kapacitív érintőkijelzőn keresztül lehet vezérelni az órát.

A Ticwatch E esetében nem a szíjban, hanem a házban van a GPS antenna, így az S-sel ellentétben ennél cserélhető a szíj. Egyébként egy kellemes tapintású, gumiszerű, kényelmes megoldásról van szó, ami szépen felveszi a csuklónk alakját.

A hátlapra került természetesen a pulzusmérő, illetve itt van a mágneses töltő csatlakozója is. Ezeken kívül találunk még az órán hangszórót, valamint mikrofont, így akár kihangosításra és más hanggal kapcsolatos funkciókra is használható.

Kijelző

A Ticwatch E-ben ugyanaz a kijelző van, mint az S verzióban, tehát egy teljesen kerek, 1.4 colos, 400×400 pixeles AMOLED megjelenítőt kapunk, ami minden elvárásnak megfelel. Szépek a színek, a fekete teljesen sötét, a betekintési szögek hibátlanok, és napfényben is megfelelően látható a kijelző.

Az AMOLED panel nagy előnye, hogy nagyon kis fogyasztással is meg lehet oldani az Always On funkciót, azaz hogy folyamatosan működjön a kijelző. Ilyenkor a fekete pixelek teljesen kikapcsolnak, csak a kijelző kis része aktív, ami pont elég ahhoz, hogy leolvassuk róla az időt és néhány egyéb fontosabb adatot.

Normál és takarékos Always On mód

Persze akár ki is kapcsolható az “állandóan aktív” mód, ha valakit zavar, és azt is beállíthatjuk, hogy a karunk felemelésére kapcsoljon be a kijelző, így csak akkor világít, ha szükség van rá.

Hardver, kapcsolódás

A készülékben egy kis fogyasztású, 2 magos, 1.2 GHz-es MT2601 lapkát találunk, amely teljes mértékben elég a gyors, akadásmentes működéshez. RAM-ból 512 MB-ot kapunk, ami szintén nem rossz egy ilyen apró kütyüben, a belső tárhely pedig 4 GB-os, és nem lehet memóriakártyával bővíteni.

Kapcsolódási lehetőségekből sincs hiány, van többek között Bluetooth 4.1/BLE támogatás, Wifi 802.11 b/g/n, és természetesen GPS (+Glonass+Beidou) is. Ami kimaradt, az a SIM foglalat és az NFC. Különféle érzékelők is vannak, például gyorsulásmérő, giroszkóp, e-iránytű és pulzusmérő.

Első lépések

A használatba vétel nagyon egyszerű, pár perc alatt beüzemelhető az óra, ráadásul az első bekapcsolás után szépen végig is vezet a lépéseken, tehát el sem nagyon lehet rontani.

Érdemes még megemlíteni, hogy hivatalosan Android és iOS kompatibilis a Ticwatch E (és az S is), azaz iPhone-okkal is működnie kellene, de az Apple arra törekszik, hogy csak a saját órájukkal lehessen minden funkciót kihasználni, így nem garantált a 100%-os kompatibilitás. Nekem sajnos csak androidos mobilokkal volt alkalmam tesztelni, és ezekkel kifejezetten gördülékeny az együttműködés.

Első alkalommal nyelvet kell választani, magyar sajnos nincs, így be kell érnünk az angollal, de egyébként nagyon egyszerű az óra menüje, minimális nyelvtudás elég hozzá. Ezután töltsük le a mobilunkra a Wear OS nevű appot, majd csatlakoztassuk a két eszközt ezen keresztül. A “csoda” ezután történik, ugyanis az óra számos beállítást és fiókot átvesz a telefonról, így nem kell külön belépni például Gmail-be vagy újra beírni a használt Wifi jelszavakat.

A későbbiekben az óra és a telefon automatikusan csatlakozik, ha be van kapcsolva a Bluetooth, így nagyon kényelmes a mindennapi használat.

A Wear OS alkalmazás mellett van egy különálló Ticwatch app is (vagy újabb nevén Mobvoi), ez a gyártó sajátja, ezen keresztül a fitnesz adatokat lehet szinkronizálni. Ezt akkor tudjuk használni, ha a Wear OS alkalmazással már csatlakoztattuk az órát.

Menürendszer

Ahogy már említettem, az óra menürendszere egyáltalán nem bonyolult, nagyon könnyű használni. Az óraképen fentről lefelé húzva az ujjunkat a gyorskapcsolókhoz jutunk (Repülő mód, Hangerő, Fényerő, Ne zavarjanak mód és Beállítások), lentről felfelé húzásra pedig az értesítéseinket tudjuk végigpörgetni (minden megjelenik itt, ami a telefonon is, pl. Gmail, Instagram, Facebook, Messenger, stb.). Oldalra húzásra az óradizájnt lehet változtatni, erről lesz szó lentebb.

Az oldalsó gomb rövid megnyomásával jön elő az alkalmazáslista, alapesetben bő 20 elemet találunk itt, mint a beállítások, a naptár, az ébresztő, a fitnesz funkciók, vagy éppen Play Áruház. Ha további appokat vagy játékokat töltünk le, akkor azok is ide kerülnek. A legutóbb használt 3 alkalmazás fentre kerül, és kijelölhetünk kedvenceket is, amik szintén a lista elején lesznek.

A menürendszer egyébként teljesen gördülékeny. Az animációk szépek és folyamatosak, akadás nem jellemző, tehát hozza ugyanazt a felhasználói élményt a Ticwatch E, mint a drágább Wear OS okosórák.

Főbb funkciók

Az óra számtalan funkcióval bír a Wear OS rendszernek köszönhetően, ami már Android 8.0-ra épül. Nem is próbálom meg mindet bemutatni, csak néhány fontosabbat említek meg.

Óraképek

A Ticwatch E durván 20 előre telepített óraképpel érkezik, tehát van miből válogatni, ráadásul újakat is le tudunk tölteni a Google Play-ről. A gyári óradizájnoknak van egy egyszerűsített, fekete-fehér változata is, ami Always On módban jelenik meg, így kis fogyasztás mellett folyamatosan látható lesz az idő, a dátum és egyéb információk a kijelzőn. Ha pedig felemeljük a karunkat vagy aktiváljuk a kijelzőt, akkor átvált az eredeti, színes megjelenésre.

Az Always On (állandóan aktív) mód természetesen kikapcsolható a képernyőbeállításoknál, éjszaka például nem szükséges, hogy folyamatosan világítson az óra, de ha hosszú ideig tétlen a kütyü, akkor magától is lekapcsol, hogy ne fogyasszon fölöslegesen.

Találunk digitális és analóg óraképeket is, és szinte mindben vannak extra funkciók (widgetek), mint például a dátum, a töltöttség, az elégetett kalóriák, vagy az új értesítések számának mutatása. Egyes letöltött alkalmazások pedig további elemeket adhatnak az opciókhoz, tehát szinte korlátlan a testreszabási lehetőségek száma.

Értesítések

Az idő mutatásán túl az egyik legfontosabb funkció az üzenetek, értesítések kijelzése, és ebben nagyon erős a Ticwatch okosórája, köszönhetően a Google rendszerének. Kártyaszerűen tudunk az értesítések között lapozni, az emailek és üzenetek részletei is látszanak, és akár még válaszolni is lehet rájuk, bár a pici billentyűzeten ez nem túl kényelmes. Kapunk írásfelismerést is, amit azért szokni kell, de rövid válaszokra jó lehet.

Rajzolhatunk hangulatjelet is válaszként, amit a rendszer felismer, ez kifejezetten gördülékeny és szórakoztató. Vannak továbbá előre beállított gyors válaszlehetőségek, amikre elég csak rábökni a küldéshez.

Külön Facebook Messenger app is van az órára, ami persze jóval egyszerűbb, mint a mobilos változat, de az egyes értesítésekre rébökve megnyitja a teljes beszélgetést az adott illetővel, így vissza tudjuk olvasni az előzményeket is.

Van tehát egy csomó minden, amit az óráról is el tudunk végezni, elolvashatjuk az üzeneteinket és reagálni is tudunk rájuk, így kevesebbszer kell elővenni a mobilunkat a zsebünkből. Persze nem erről fogunk hosszú válaszokat írni, de nem is erre való ez a kis kütyü. Az értesítésekkel kapcsolatos opciók ráadásul magyarul jelennek meg, ezeket ugyanis a telefonunkról veszi át az óra.

Telefon funkciók

A Ticwatch E nem egy SIM kártyás okosóra (és az S verzió sem), tehát önállóan nem alkalmas telefonálásra, de így is kapunk ezzel kapcsolatos funkciókat, ugyanis Bluetooth-on keresztük sok minden működik, ha a közelben van a mobilunk. Van egy különálló Telefon (Phone) app tárcsázóval és híváselőzményekkel, és a telefonkönyvünket is elérjük.

Az okosórán lehet hívást indítani és fogadni is, ha telefonhoz van csatlakoztatva, az pedig beállítható, hogy a hol szeretnénk a hangot hallani. Az óra használható kihangosítóként is, ilyenkor ebből szól a hang és ide is kell beszélnünk (van hangszóró és mikrofon is rajta), de ezt ki is kapcsolhatjuk, és akkor normál módon a mobilon tudunk telefonálni.

Sport, fitnesz

Már gyárilag több sportolással kapcsolatos appot is kapunk, van például az órán Google Fit és Fit Workout, de használhatjuk a Ticwatch saját Fitness és Health alkalmazásait is. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor számos további speciális app érhető el a Play Áruházban (pl. Runtastic, Strava, Runkeeper).

A Google Fitben és a Fitness alkalmazásban is számos edzésmódot tudunk elindítani, és pl. futásnál vagy kerékpározásnál az útvonalunkat is elmenti az óra. Emellett természetesen van lépésszámlálás, kalóriaszámlálás és folyamatos pulzusmérés is. Az adatokat pedig szinkronizálhatjuk a mobilos alkalmazással, így később visszanézhetőek lesznek, és mindenféle statisztikákat lekérdezhetünk. Nekem egyébként a Ticwatch saját Fitness appja jött be jobban, itt van pár screenshot:

Óra:

Mobil:

Ja, és természetesen a mobilodat nem kell magaddal vinni futni, elég az óra, hiszen van benne GPS vevő, majd később az elmentett adatokat szinkronizálja a telefonos appal csatlakoztatás után.

A Ticwatch E és S közötti egyik lényeges eltérés, hogy az előbbinek a házban van a GPS-vevő, és nem a szíjban, ennek ellenére ugyanolyan megbízhatóan működött nálam, nem tapasztaltam jelentős eltéréseket a pontosságot illetően. Szépen elmenti mindkettő a megtett útvonalat.

A pulzusmérő is megfelelően működött futás közben, de azért nyilván nem orvosi pontosságú műszerről van szó. Az óra egyébként 30 perc futással kb. 15-20%-ot merült folyamatosa GPS-szel és pulzusméréssel a gyári Fitness alkalmazással, ez szerintem teljesen korrekt.

Play Áruház

A Ticwatch óráján előretelepítve megtalálható a Google Play Áruház, amelyből különféle appokat tölthetünk le. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem a normál mobilos kínálatot kapjuk, vannak speciális Wear OS alkalmazások, amiket okosórákra terveztek. A választék így természetesen szűkösebb, de azért vannak bőven appok és játékok is, ráadásul folyamatosan bővül lista.

Maga a Play Áruház hasonlóképpen működik mint mobilon, vannak különféle kategóriák és válogatások, az egyes alkalmazások adatlapján pedig minden fontos információ megjelenik, például az értékelés, a leírás, pár screenshot és természetesen a felhasználói vélemények.

Néhány remek okosórás app, amiket érdemes lehet letölteni: Google Maps, Google Play Music, Spotify, Shazam, Foursquare, Messenger, stb. A játékok között egyszerű, kis kijelzőre optimalizált címeket találunk.

Zene

Az eszközzel tudjuk vezérelni a mobilunk zenelejátszóját. Ahogy elindítjuk a lejátszást a telefonon, azonnal megjelenik a vezérlő az órán is értesítésként.

A Ticwatch emellett önállóan is tud zenét lejátszani, letölthetjük rá például a Spotify-t vagy a Google Play Zenét (mindkettő fizetős), és ezek segítségével akár offline is le tudunk menteni számokat, albumokat. Sima MP3-at nekem nem sikerült azt órára másolni, de elméletileg valahogy megoldható ez is.

Beállítások

A beállítási rész viszonylag egyszerű, de jól átgondolt, minden fontos opciót megtalálunk itt, és gyorsan elérhetjük őket. Fő menüpontok: Kijelző, Hangok, Alkalmazások és értesítések, Gesztusok, Kapcsolódás, Kisegítő lehetőségek, Személyre szabás, Tárhely és Rendszer.

További funkciók

Rengeteg egyéb dologra is használható a Ticwatch órája, van rajta többek között Google Asszisztens (egyelőre angolul), Google Fordító, naptár, emlékeztető, és lehet vele akár navigálni is, ha letöltjük a Google Térképet.

Aksi, üzemidő

A Ticwatch E-ben egy 300 mAh-s akkumulátort találunk, amely nem hangzik nagynak, de így is kicsit jobban bírja, mint a legtöbb Wear OS okosóra. Még egész nap aktív kijelzővel (Always On) is magabiztosan kibír egy-másfél napot a kütyü egy töltéssel, de egy kis spórolással akár több is kihozható belőle.

Persze vannak más típusú, kevesebb funkcióval és egyszerűbb kijelzővel rendelkező okosórák, amik tovább bírják (pl. az SMA Watch 2 akár 3 hétig is), de a saját kategóriáján belül egész jónak számít ez az üzemidő.

Az óra töltése nagyon egyszerű és kényelmes, a mágneses csatlakozó szépen bepattan a helyére, és erősen tart, kisebb mozgatástól nem mozdul el. Egy bő óra alatt tölt 0-ról 100%-ra a kütyü.

Összegzés, ár, vásárlás

A Ticwatch E leginkább azzal tűnik ki a tömegből, hogy messze ez a legolcsóbb Wear OS okosóra a piacon. Míg a legtöbb ilyen kütyü 100.000 Ft környékén kapható, addig ezt közel fele ennyiért meg lehet venni hivatalos hazai garanciával. A legjobb benne pedig az, hogy a nagy árkülönbség ellenére viszonylag kevés kompromisszumot kell kötni, hiszen funkciók és minőség terén is megállja a helyét az óra.

A kivitel teljesen rendben van, kényelmes a viselése, és bár nem annyira különleges a dizájn, azért nem néz ki rosszul a Ticwatch E. A kerek AMOLED kijelző gyönyörű, az Always On funkció pedig rendkívül praktikus. Ehhez kapunk egy korrekt hardvert, egy gördülékeny rendszert, GPS-t, IP67-es védelmet és cserélhető szíjat, tehát nem igazán lehet panaszunk. Negatívumként két dolgot tudok említeni, az egyik az angol menü, a másik pedig az NFC hiánya, de egyik sem hatalmas hiányosság. Minimális angol tudással simán kezelhető az óra, az NFC pedig a mobilfizetésen kívül kevés dologra jó.

Engem összességében meggyőzőtt a Ticwatch E, az S után ebben sem csalódtam, tényleg hasznos lehet egy ilyen kütyü a mindennapokban. Egy okostelefon mellé ideális kiegészítő, hiszen állandóan ott van kéznél, így az egyszerűbb dolgok miatt nem kell elővenned a zsebedből a mobilod, ami igen kényelmes tud lenni.

A Ticwatch E jelenleg 54.990 Ft-ba kerül a magyar forgalmazó oldalán, a kicsit dizájnosabb Ticwatch S-ért pedig 64.990 Ft-ot kérnek. Természetesen mindkét órára 1 év teljes körű magyarországi jótállást adnak, a szállítás pedig ingyenes, és akár 1 nap alatt megkapod a csomagot.

Az órákat itt találod:

A teszthez a készüléket Ticwatch gyártójának magyarországi partnere, a Droidvilág webáruház biztosította, köszönjük!

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid