Több millióan telepítettek teljesen haszontalan, reklámokkal teli appokat a Play Áruházból

0

Nem véletlenül éri annyi kritika a Google áruházát, hiszen megszámlálhatatlanul kerülnek fel a programok ide, és bizony elég sokról csak utólag derül ki, hogy nem feltétlenül a felhasználók érdekeit nézik.

A Trend Micro kutatása eredményezte az érdekes statisztikát, miszerint több, mint 9 millió felhasználó esett áldozatul olyan programoknak, amelyeket a Play Áruházból töltöttek le, és adware-rel voltak fertőzve. Összesen 85 applikációt említenek, melyek között akad játék és eszközök távirányítását “segítő” szoftver is (a teljes lista itt olvasható).

Érdekességképpen megemlítenénk, hogy bár az App Store-ban jobb a helyzet, azért náluk is átsiklik egy-egy ilyen program. Pont a minap tiltott ki az Apple egy alkalmazást, amely az Amazon Alexa beállításában nyújtott volna segítséget, ám végül nem csinált semmi, csak ellopta a készülékek adatait.

A Google is természetesen azonnal törölte az érintett appokat, amelyek lényege a reklámok spammelése volt a felhasználók felé. Az adott “alkotások” általában reklámmal indultak, melyek bezárása után gombnyomással lehetett továbbmenni, ami után persze újabb reklámot tolt a felhasználók az arcába. Ezek után rendszerint a menü jött, ahol bármelyik opciót választva újabb reklám következett, ezzel borzolva a userek idegeit.

A kamu alkalmazásokat nem mindig lehet azonnal felismerni

Az appok ezek után általában kiléptek és még az ikonjukat is eltüntették, de csak látszólag törlődtek le, hiszen továbbra is megkeserítettek az érintettek mindennapjait. Általában 15-30 percenként dobtak fel reklámokat a mobilokon. Az egyik ilyen program az Easy Universal TV Remote, melyet több, mint 5 milliószor telepítettek a megjelenése óta.

Mi azt tudjuk tanácsolni, hogy idegen forrásból csak hozzáértők töltsenek le alkalmazásokat, és ők is csak megbízható oldalakról tegyék mindezt. Az utánaolvasás minden esetben ajánlott, és a Play Áruházban szerencsére ez nem probléma, hiszen letöltés előtt elég csak néhány véleményt kell átfutnunk, és ott általában rögtön kiütközik, ha gond van az adott szoftverrel.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid