Utódot kaphat a forgó kamerás Samsung Galaxy A80

0

Már több, mint két éve debütált az a Samsung okostelefon, ami az egyedi forgatható kamerájával tűnt ki a mezőnyből. Igen, a Samsung Galaxy A80-ról van szó, ami tavaly nem kapott folytatást sajnos. Ez viszont nem jelenti azt, hogy mindenképpen le kell mondani a készülékről, állítólag a koreai gyártó dolgozik egy új modellen, ami a Samsung Galaxy A82 nevet viselheti.

Egyelőre nem megerősített értesülések szerint egy SM-A826B modellszámot viselő okostelefonon dolgoznak a Samsung boszorkánykonyhájában, és bár jelenleg nincs azt illetően semmilyen megerősítés, hogy az elforgatható kamera visszatér, a források szerint még korántsem érdemes temetni ezt a lehetőséget. Amit a fejlesztés alatt álló mobilról jelen pillanatban tudni lehet, az az, hogy támogatni fogja az 5G hálózatokat, de ez manapság egyáltalán nem számít meglepetésnek.

A koreai gyártó egyike azon vállalatoknak, amelyek gőzerővel dolgoznak a kijelző mögé szerelt képrögzítő egységek technológiáján. Ám ez az opció egyelőre nem áll rendelkezésre, és ha lesz is végre belőle valami, akkor sem fogják minden készülékbe beleszerelni, tehát a már meglévő megoldások nem fognak csak úgy hipp-hopp eltűnni. Ugyanúgy lesz szenzorsziget, ugyanúgy lesz kivágás, és akár az elforgatható kamera is visszatérhet. Jelen pillanatban egyébként csak az Asus Zenfone készülékei rendelkeznek hasonló kiépítésű kamerarendszerrel, annak pedig megvannak a maga előnyei, ha önarcképeket az elsődleges képrögzítő modullal készítünk.

Akár lesz forgó kamerája a Galaxy A82-nek, akár nem, egy darabig még biztosan várni kell az érkezésére, hiszen a készülék állítólag a fejlesztés korai szakaszában van.

Szerinted van értelme ennek a kiépítésnek, vagy nem véletlenül nem kaptunk efféle okostelefont a Samsungtól már egy jó ideje?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid