Végleg kiléphet a Sony a mobilos piacról

0

A Sony végleg kivonulhat az okostelefonos piacról, hogy végre nyereségessé válhasson. A vállalat első embere, Kazuo Hirai egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jelenlegi versenyhelyzetben nincs rá mód, hogy az eladások számát növeljék, így aztán a telefonos, illetve a televíziós divízió eladása is szóba jöhet. 

Leadtunk már pár, a japán cég számára sötét jövőt jósló hírt, ám a mostani azért ijesztő, mert ezúttal nem csupán elemzői vélemények szerepelnek benne, hanem a Sony vezérigazgatója vall színt, személyesen.

Annak ellenére, hogy a gyártó minőségi okostelefonokat dobott piacra, egyszerűen nem tudott érvényesülni a kőkemény riválisokkal szemben. A felsőkategóriás szegmensben az Apple és a Samsung gyűrte maga alá, míg a belépő-, és középszintű készülékek piacán a kínai gyártók kerekedtek a Sony fölé.

A cég legfontosabb célja most az, hogy 2018-ra az éves profitja elérje a 4.2 milliárd dollárt, amely huszonötszörös növekedést jelentene a jelenlegihez képest. A vállalat mindezt úgy tervezi elérni, hogy olyan, jelenleg is sikeres ágazatokba fektetné erőforrásait, mint a kameraszenzorok, illetve a PlayStation készülékek fejlesztése és gyártása.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid