A fejlesztés szinte mindenkit érint, mivel megújul majd többek között a Google által fejlesztett Fotók, Gmail és Drive alkalmazás is. A Google által megálmodott Material Design…
A fejlesztés szinte mindenkit érint, mivel megújul majd többek között a Google által fejlesztett Fotók, Gmail és Drive alkalmazás is. A Google által megálmodott Material Design…
Tavaly az IFA-n ismerhettük meg a Kirin 970-et, és úgy tűnik, hogy idén megint Berlinben mutatják majd be a Huawei legújabb chipjét, a Kirin 980-at. Kínai…
A notch az utóbbi idők legmegosztóbb “találmánya”, hiszen szinte minden gyártó átvette, nehogy lemaradjanak az egymás közt zajló rivalizálásban. A fogadtatása viszont elég vegyes, és sokan…
Tovább gyorsulhatnak a mobilok a jövőben, mivel a Samsung bemutatta az ezekbe tervezett 10nm-es gyártástechnológiával készült LPDDR5-ös memóriáját. Maga a szabvány még nincs teljesen véglegesítve, ennek…
A Huawei terveiről korábban már mi is beszámoltunk nektek, mivel idén 200 millió telefon értékesítését tűzték ki célul, és bár elsőre merésznek tűnt a becslés, az…
A Gorilla Glass már a 6. generációnál jár, és mint mindig, most is hatalmas előrelépést ígérnek, ami főleg a leesés elleni védelemben mutatkozik majd meg. A…
Nagyjából 3 hét múlva mutatják majd be a legújabb Galaxy Note-ot, de már szinte mindent tudni lehet róla, ráadásul most egy hivatalosnak tűnő sajtókép és pár…
Kés alá feküdt a Vivo NEX S, amely rengeteg technológia újítást vonultat fel. A fejlesztők úgy tűnik, hogy nagyon jó munkát végeztek, hiszen kifejezetten szívósnak bizonyult…
Újabb átverés terjed, melynek keretében számlákat küldenek szét a Telenor nevében, és így próbálják meg kicsalni az emberek pénzét. Nemrég adtuk hírül, hogy sokan kaptak kamu…
A Xiaomi Mi A2-ről már mi is többször írtunk nektek, mivel az Mi A1 hatalmas sikert aratott, és mint kiderült, két közvetlen utódot is kap a…