A kínai 3C hivatal listázásában feltűnt két megjelenés előtti Xiaomi okostelefon, az egyik a 12S, ami az első olyan készüléke lehet a gyártónak, amelyen Leica kamerák…
A kínai 3C hivatal listázásában feltűnt két megjelenés előtti Xiaomi okostelefon, az egyik a 12S, ami az első olyan készüléke lehet a gyártónak, amelyen Leica kamerák…
A DSCC (Display Supply Chain Consultants) nemrégiben publikált egy jelentést, amely szerint az idei év első negyedéve volt az eddigi harmadik legjobb időszak a hajlítható kijelzős…
A Xiaomi kötelékében tevékenykedő, elsősorban viselhető eszközökkel foglalkozó Huami egy új, megfizethető okosórával rukkolt elő, amelyet szokatlan módon elsőként a dél-amerikai régióban, Brazíliában óhajtanak majd forgalmazni.…
A Google a minap bejelentette, hogy összeolvasztja a Meet és a Duo alkalmazásokat. Az előbbi egy kifejezetten az üzleti felhasználók számára készült kommunikációs platform, míg az…
Már azelőtt is folyamatosan szivárogtatták az információkat és a képanyagokat a Google Pixel 7 mobilok kapcsán, hogy valaki feltette volna az egyik prototípust az eBay-re. Az…
Bármit is hittetek eddig, nagyon úgy fest, hogy a Redmi K50 sorozat létszáma még nem teljes, számíthatunk egy új tag érkezésére, ami K50 Ultra néven indulhat…
Nemrég mutatták be a kínai vásárlóközönségnek a Redmi Note 11T Pro mobilokat, amelyeknek a minap ejtették meg az első nyílt értékesítését. A vásár olyan jól sikerült,…
A strapabíró akkubajnok telefonok rajongói számára hoztunk egy érdekességet, mégpedig az Oukitel WP19 nevű készüléket, amelynek belsejében a címben említett brutális kapacitású telep lehetővé teszi az…
Néhány hónappal ezelőtt felszínre került néhány renderelt kép, amelyeken a Samsung Galaxy Xcover Pro 2 pózolt, ám azóta a legfrissebb hírek szerint a készülék végül mint…
Korábban már többször beszámoltunk egy lehetséges OnePlus 10 Ultra modellről, de a legfrissebb hírek szerint mégsem lesz ilyen készülék. Helyette egy másik mobil léphet a világot jelentő…