Írisz-szkennert kaphat az LG G5

0

A por még nemigen telepedett meg az LG G4 dobozán az üzletek polcain, de a dél-koreai gyártó már most a következő zászlóshajóra gondol. Az ujjlenyomat-olvasó egy eléggé elterjedt és megszokott funkció manapság, épp ezért a legfrissebb értesülések szerint a G5 egy írisz-szkennerrel szeretne majd a konkurencia fölé kerekedni.

Helyi források szerint az LG a céljának elérése érdekében összeállt egy szintén dél-koreai, biometrikus szenzorokkal foglalkozó céggel, az Irience-szel. A technológia fejlesztése állítólag eléggé előrehaladott állapotban van, az érzékelő hardveres része már elkészült. Szoftveres oldalon van még mit csiszolni, de becslések szerint két-három hónapon belül a projekt eléri végső célját. Jelen pillanatban a mérnökök azon dolgoznak, hogy a mostani 30 cm-es szkennelési távolságot egy jóval használhatóbb, fél méteres távra növeljék.

Az LG eddig nem lépett be az ujjlenyomat-olvasós telefonok piacára, és bizonyos elemzők szerint már nem is fog, hanem egyből az új technológiát szeretné alkalmazni. Már csak az a kérdés, hogy mikor kerül a nyilvánosság elé az új funkció. Vajon a még idén bemutatásra kerülő, egyelőre rejtélyek ködébe burkolózó másik LG zászlóshajó, vagy a jövőre érkező G5 kapja meg először az új szenzort? Ha esetleg nem szeretnél olyan sokat várni, akkor beszerezheted a nemrég bejelentett Vivo X5 Pro-t, ami egy hasonló azonosítási metódussal rendelkezik, bár ez még nem valódi retina-szkenner.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid