Valódi fotókon az LG G5
Az LG G5-ről már számtalan pletyka érkezett, de eddig csak sejtéseink voltak a mobil kinézetéről. Most azonban megérkeztek az első valódi fotók, amiken teljes egészében megcsodálható a készülék. Ne is…
Friss hírek
Eddig csak annyit tudtunk a Nothing következő készülékéről, hogy 2025 első negyedévében jelenhet meg, és hogy elvileg egy igazi csúcsmodell lesz. A márka nemrég publikált egy…
Ismét hoztunk egy kisebb adag friss kupont mindenféle hasznos és érdekes kínai cuccokra, többek között Xiaomi és BlitzWolf termékekre, érdemes végig nézni a listát! Megjegyzések: A…
A nemrég beiktatott amerikai elnök tett egy nyilatkozatot, mely szerint a Microsoft megvásárolhatja a TikTokot, vagyis annak helyi részlegét. Az államfő azt is hozzátette, hogy nagy…
Nemrég bemutatták a Galaxy S25 szériát, ami egy kicsit unalmas lett, a Samsung leginkább a mesterséges intelligencia funkciókra helyezte a hangsúlyt, más lényeges újítás nem igazán…
A Bloomberg-nél dolgozó Mark Gurman ismét elképesztő hírekkel szolgált a technológia világából. A zsurnaliszta úgy tudja, hogy a Meta (a Facebook anyavállalata) és a Samsung közösen dolgoznak…
Korábban már napvilágra került néhány részlet a Samsung Exynos 2500-as lapkakészletéről, de most egy új forrásnak köszönhetően még mélyebb betekintést kaphatunk a chipset képességeibe. A lapkát…
Nemrég kiderült, hogy az Asus boszorkánykonyhájában készül egy ROG Phone 9 Fan Edition nevű készülék, amely formatervét és legtöbb jellemzőjét tekintve hasonlítani fog a zászlóshajó testvéreihez,…
A Samsung állítólag azért távolította el a Bluetooth funkciókat abból az S Penből, amelyet a Galaxy S25 Ultrához adnak, mert ezeket csak nagyon kevesen használták. Persze,…
A GSMArena hétről hétre összeállítja a legkeresettebb okostelefonok listáját, és most, cseppet sem meglepő módon, élre törtek a Samsung Galaxy S25 modellek. Egy darabig még kétségkívül…
Ismét hoztunk egy friss válogatást az aktuális leárazott kínai kütyükből, van köztük mindenféle népszerű termék, Xiaomi és más cuccok szép számmal. Érdemes végig nézni a listát,…
Tavaly novemberben jelent meg a Redmi K80 Pro, amelynek érkezését a nemzetközi piacra még mindig várjuk, habár nálunk Poco F7 Ultra néven forgalmazhatják majd. A fejlesztés…
A Huawei a legfrissebb jelentések és piackutatások szerint Kínában a legnagyobb hajlítható mobilokat gyártó cég, legalábbis jelenleg. A vállalat hamarosan újabb flexibilis okostelefonnal rukkolhat elő: érkezik…
Nem sokkal azt követően, hogy a Xiaomi vezetősége megerősítette a Xiaomi 15 Ultra nemzetközi megjelenését, egy megbízható szivárogtató jóvoltából felbukkant egy fénykép, amelyen a kamerás csúcsmobil…
Megjelenésük előtt már sok mindent lehetett hallani a Samsung Galaxy S25 készülékekről. A pletykák egy része bejött, a többi nem, de az igaznak bizonyult, hogy a…
A YouTube nem csupán a reklámblokkolókkal harcol, de új funkciókat is bevezet, eleinte kísérleti jelleggel. Most is érkezett néhány új opció, amelyeket bizonyos Premium előfizetők már…