Friss hírek
A Facebook és az Instagram anyacége, a Meta idén júliusban indította útjára új közösségi oldalát Threads néven, amit egyértelműen az X (korábban Twitter) kihívójának szántak. A kezdeti…
Ha egy igazán olcsó, de mégis minőségi és jól használható elektromos rollert keresel, akkor érdemes szétnézni a Xiaomi alá tartozó NAVEE márka modelljei között. Most ezek…
A korábban bemutatott, ám eddig a pillanatig csak Kínában forgalmazott Huawei MatePad 13.2 a méretes táblagépek között versenyez, és egyértelműen a nagyobb iPad Pro, illetve a…
Napvilágra került egy jelentés, amit egyelőre más források nem erősítettek meg, de mindenképpen érdekesnek tűnik. Ha hihetünk a benne foglaltaknak, akkor a Samsung komoly fejlesztéseket fog…
A Honor Magic 6 széria érkezése már itt van a küszöbön, sőt, igazából a sorozat első tagja, a Lite kiadás már meg is jött. Ami pedig…
Egy amerikai szövetségi esküdtszék hétfő este döntésre jutott az Epic Games kontra Google perben, úgy határoztak, hogy a Play Áruház megsértette a trösztellenes törvényeket. A bíróság…
A Galaxy S23 mobilok egész sikeresek voltak idén, állítólag már átlépte a 25 milliót a három modell összesített eladása, a jövőre érkező Galaxy S24 szériától azonban…
Elvileg csak jövőre kellett volna érkezniük, de a Samsung úgy határozott, leleplez néhányat a soron következő Galaxy A szériás készülékekből. Így aztán hivatalos bejelentést kapott a…
Újabb okostelefonnal gyarapodott a Huawei kínálata, ezúttal egy belépőszintű készülékkel, az Enjoy 70-nel. A mobil egyebek mellett 50 megapixeles kamerával és 6000 mAh-s akkumulátorral debütált. A…
Valószínűleg a jövőre debütáló Samsung Galaxy S24 mobilokkal érkezik a One UI 6.1 interfész, ami tele lesz pakolva mindenféle mesterséges intelligencián alapuló funkcióval. Most egy szivárgásnak…
Az Oscal egy viszonylag új, a maga eszközeivel innovációra törekvő technológiai márka, amely nemrég hivatalosan is bemutatta az Oscal Pad 18 táblagépet. A készülék méretes, 11…
A BLUETTI az EB70-re érkezett felhasználói visszajelzések figyelembe vételével megalkotta és bemutatja az AC70-et, amelynek forgalmazása december 12-én kezdődik. A készülék nem csupán a korábbi generáció…
A Ross Young-féle Display Supply Chain Consultants nemrég publikált egy elemzést, mely szerint a hajlítható okostelefonok az idei év harmadik negyedévében rekordot döntöttek eladások szempontjából. Habár…
Úgy néz ki, hogy nagy megújulás előtt áll a Sony, a vállalat állítólag dobni fogja az Xperia márkanevet, és ezzel együtt frissíti a telefonos kínálatát. Arról…
Idén is sokan vásárolnak okosórát karácsonyra, a kínálat azonban hatalmas, és nehéz megtalálni a megfelelő típust. Most mutatunk néhány bevált modellt, amelyek között akadnak női, férfi…