Friss hírek
A HTC újabb belépőszintű okostelefonnal rukkolt elő, ami a Wildfire E Star névre hallgat. A készülék Unisoc lapkakészlettel és 6,5 hüvelykes LCD kijelzővel rendelkezik. Azt egyelőre…
A napokban elindult a Samsung Android 14-es béta programja, az S23 mobilokra már tölthető is az új One UI 6.0 felület tesztelői verziója. Elég sok az…
Könnyű kivitellel, korrekt üzemidővel és fejlett vezeték nélküli technológiával rendelkezik a Mibro Earbuds 2 füles, amelyet most rendkívül kedvező áron lehet megrendelni a Cafago jóvoltából. A…
Korábban hangos volt a nemzetközi sajtó attól, hogy a kínai hatóságok igencsak durván lekorlátozták a kiskorúak online játékokkal tölthető idejét, amit végül heti 3 (!) órában…
Már egy ideje hallani arról, hogy a Huawei egy másik céggel karöltve saját 5G modemet fejleszt, amely már az idén megjelenő okostelefonokban debütálhat. Aki esetleg kételkedett…
Tavaly debütált a Redmi márka első táblagépe, a szimplán csak Redmi Pad névre keresztelt készülék, amelynek hamarosan lesz egy SE kiadása is. A vállalat egyelőre nem tett…
A Google eredetileg kiadott ütemterve szerint a Beta 4 lett volna az utolsó béta verzió a kész Android 14 előtt, de azóta megjött a Beta 4.1,…
Megindultak a nyár végi kiárusítások, számos népszerű kínai terméket lehet most jóval a szokásos árak alatt beszerezni. Vannak friss kuponok mindenféle hasznos kütyükhöz, köztük több Xiaomi…
Az ENGWE EP-2 Pro elektromos kerékpár már nem csupán városi ingázáshoz, hanem durvább terepek meghódítására is alkalmas, köszönhetően masszív kialakításának, széles kerekeinek, 750 wattos beépített motorjának,…
Zack Nelson YouTube-videós minden fontosabb új okostelefont próbára tesz az ő sajátos tartóssági tesztjeivel, a hajlítható mobilok pedig különösen érdekesek, mert mindenki a strapabírásuk miatt aggódik.…
Augusztus 14-én nagy szabású termékbemutatót tart a Xiaomi, aminek az egyik főszereplője a MIX Fold 3 hajlítható telefon lesz, azonban más érdekes újdonságokat is lelepleznek aznap,…
Hosszú várakozás után végre kipróbálható a Samsung új, Android 14-re épülő felülete, megjelent ugyanis a béta verzió bizonyos régiókban. Ez azt jelenti, hogy jól halad a…
Hamarosan újra elkezdődik az iskola, és ennek apropójából a Longer új akciókat hirdetett webáruházában. A legnépszerűbb lézergravírozók és egy 3D nyomtató rendelhető most kedvezményes áron, ráadásul…
A Samsung a közelmúltban mutatta be legújabb hajlítható kijelzős okostelefonjait, a Galaxy Z Flip 5 és a Galaxy Z Fold 5 modelleket. A készülékek előrendelése augusztus…
Biztosan akadnak néhányan, akik alapértelmezett üzenetküldő alkalmazás gyanánt a Facebook Messengert használják Android rendszert futtató okostelefonjukon vagy táblagépükön. Nekik most sajnos rossz hírekkel kell hogy szolgáljunk,…