Friss hírek
A OnePlus várhatóan augusztus 3-án mutatja be következő okostelefonját, a OnePlus 10T-t, de úgy tűnik, hogy a vállalat nem akar tovább várni, és egy közösségi fórumbejegyzésben…
Jelenleg a Galaxy Z Fold 3 a legnépszerűbb hajlítható kijelzős telefon, és hamarosan megérkezik az utódja is, ugyanakkor a Motorola volt az első vállalat, amely megpróbálta…
Egyre közeleik a Huawei Mate 50 széria bemutatója, és most egy ismert szivárogtató elárult pár érdekes infót az új csúcsmodellekről. A hírek szerint az alap Mate…
A lézergravírozók legalább annyira hasznos és sokoldalú kreatív eszközök, mint a háromdimenziós nyomtatók. A segítségükkel kiélhető az alkotási vágy, esetenként pedig akár pénzkereső eszközök is lehetnek…
Ritkán kapunk hivatalos számokat egy-egy készülék eladási számairól, most viszont maga a Samsung vezetője dicsekedett el azzal, hogy mennyi fogyott tavaly a hajlítható mobiljaiból. TM Roh,…
Egyre drágábbak a műszaki cikkek, és a gyenge forint erre még rátesz egy lapáttal, de azért még ki lehet fogni jó árakat. Számos Xiaomi kütyüt lehet…
Kijött a Netflix legutóbbi negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentése, amelyből számos érdekes adat kiderült a vállalat jelenlegi helyzetéről. Az év első negyedében először fordult elő olyan, hogy…
Egyre népszerűbbek hazánkban is az úgynevezett SUP-ok, amelyek gyakorlatilag evezővel ellátott szörfdeszkák. A legtöbb típus felfújható, így leeresztve könnyen szállíthatók, az áruk azonban általában jócskán 100…
Két készülékkel lépett ki a nemzetközi piacra az Oppo Reno 8 sorozat, az egyik az alapmodell, másik pedig a Pro variáns. Hogy a helyzet ne legyen…
A Geekmaxi nyári kiárusítást hirdetett, amelynek keretein belül kempingezéssel és kültéri tevékenységekkel kapcsolatos termékek mellett elektromos járműveket, napelemeket és más érdekességeket akcióztak le. A kedvezmény akár…
Óriási méretű, 1 colos kameraszenzorral debütált a Xiaomi új csúcsmobilja, a 12S Ultra, és azt gondolhatnánk, hogy ez a telefon egyik legdrágább összetevője, de mint kiderült,…
A Facebook bejelentett egy új frissítést, ami teljesen megváltoztatja a kezdőlapon megjelenő tartalmak összetételét. A közösségi oldal ezzel a lépéssel olyan konkurensekkel szeretné felvenni a versenyt,…
A OnePlus hivatalosan is meghirdette a következő nagy bemutató eseményét, amelyen az új csúcsmodell, a 10T mellett a vállalat saját felületének friss verzióját is leleplezik. A…
A Geekbuying webáruháza útjára indította a nagy nyári leárazásait, amelynek keretén belül háztartási termékek, elektromos rollerek, drónok és más érdekességek szerezhetők be a szokottnál kedvezményesebb áron.…
A Samsung sokat javult az elmúlt évek során a szoftvertámogatás tekintetében. A legújabb készülékeihez akár négy évig tartó Android OS-frissítéseket ígér a vállalat, ami még a…