Friss hírek
Múlt héten taroltak Magyarországon a kamu csomagküldős SMS-ek, amelyeknek a fő célja a felhasználók banki jelszavainak megszerzése volt. Sajnos sokan bedőltek, volt, akitől több millió forintot…
A Sony hamarosan új Xperia mobilokkal fog megörvendeztetni bennünket, és már azt is tudjuk, hogy mikor. A japán gyártó bejelentette, hogy április 14-én tartani fog egy…
Egy nemrégiben publikált kutatás szerint az Android operációs rendszer nagyjából hússzor több adatot gyűjt rólunk, mint az Apple által fejlesztett iOS. Az almás cég már régóta…
Ha visszatekintünk a korábbi évek gyakorlatára, akkor már be kellett volna mutatniuk az aktuális Huawei zászlóshajókat, de az új készülékekre egyelőre még várnunk kell. A közelmúltban…
A nemrég bemutatott Poco X3 Pro most az egyik legjobb Xiaomi telefon ár/érték arányban, hiszen közel csúcskategóriás hardvert, 120 Hz-es kijelzőt és nagy aksit kínál meglepően…
Nemrég tartották a Xiaomi két napos bemutató eseményét, amelyen számos újdonság debütált, többek között a Mi Band 6 okoskarkötő, illetve friss okostelefonok, mint például a kamerabajnok Mi…
Az LG a mobilos részleg sikertelen eladási kísérletei után állítólag hétfőn jelenti be, hogy bezárják az üzletágat. A kérdés pedig adott: mi lesz azokkal, akik a közelmúltban…
Az Alldocube KNote X Pro egy megfizethető árú, 2 az 1-ben eszköz, amely kétféle szerepet is betölthet. Használhatjuk teljes funkcionalitású, Windows 10 rendszerrel ellátott laptopként, de egy…
A YouTube mindig kísérletezik valami újítással, fejlesztéssel, és az egyik legfrissebb ötletük az, hogy eltüntetik a dislike-ok számát a videók alól. Már meg is indult az…
Befutott a népszerű Oclean X Pro elektromos fogkefe továbbfejlesztett verziója, az Oclean X Pro Elite, ami az előző modell minden jó tulajdonságával rendelkezik, de csendesebb működést, vezeték…
Megérkezett a népszerű Umidigi Bison továbbfejlesztett változata, a Bison GT, ami izmos felsőkategóriás hardvert, 8 GB RAM-ot, NFC-t, por- és vízálló kivitelt, 64 MP-es kamerát, illetve méretes akkumulátort…
Valamikor évekkel ezelőtt az útkeresés, az elmúlt időszakban pedig a kényszer sürgette arra a Huawei csapatát, hogy saját rendszert fejlesszen. A Harmony OS jelenleg a béta tesztelés szakaszában…
A tavalyi év végén debütált Teclast M40 egy meglehetősen népszerű táblagép lett a középkategóriában, és most érkezett belőle egy kicsit olcsóbb verzió Teclast M40 SE néven. Ez is…
2017-ben lehetett először hallani arról, hogy a Google egy olyan operációs rendszeren dolgozik, amely később majd felválthatja az Androidot. Nem sokat lehet tudni a szoftveres környezetről,…
A tavasz minden évben az újrakezdés időszaka, így itt az idő, hogy okostelefonunk is újjászülethessen egy kicsit. Ehhez nyújt segítséget a Xiaomi Szerviz nagy tavaszi akciója,…