Remek hírt közölt a Nokia egyik vezetője

0

A HMD Global a minap mutatott be három vadonatúj készüléket, amelyekkel leginkább a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak szeretnének kedvezni. Remek, és piaci szempontból sem megkérdőjelezhető húzás. Ezen felül a vállalat egy igencsak komoly ígéretet tett, amiről számos más Android rendszert futtató okostelefont gyártó cég példát vehetne…

Mielőtt előre szaladnánk, le kell szögezni, hogy a Nokia telefonok egyik legklasszabb “fícsöre” a módosításoktól mentes gyári Android operációs rendszer. A Nokia vezető marketingese, Neil Broadley pedig pontosan ezzel a szoftverrel kapcsolatban tett egy fontos ígéretet. Nyilatkozata szerint az összes eddigi androidos mobiljuk – tehát a frissen bemutatott három készülék is – meg fogja kapni az Android P frissítést. Ez azt jelenti, hogy még az olcsó belépőszintű mobiljaik (Nokia 2, 3) is két nagy verziófrissítést kapnak, hiszen ezek még a 7-es verzióval debütáltak. A vállalatnak dolgozó szakember egy moszkvai rendezvényen tudatta az örömhírt a nagyközönséggel.

Érdemes megemlíteni a tényt, mely szerint a vállalat tavaly is megtette ezt a merész kijelentést, ugyanakkor azzal nem szállhat senki vitába, hogy az extra megerősítés mindig jól jön. Arra viszont végképp nem térnék ki, manapság mi az általános gyakorlat a különféle gyártók között, bőven elég felidézni kedvenc operációs rendszerünk fragmentáltságát lelki szemeink előtt. Ezen felül a HMD termelési vezetője, Juho Sarvikas még azt is hozzátette, hogy a Nokia 8 “Nokia Pro Camera” módot fog kapni, a frissítés június elsejével indul.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid